Hevesi kézműves alkotókat is díjaztak a XXII. Országos Szőttespályázaton
Ismét taroltak a hevesiek gyönyörű szőtteseikkel – Negyven alkotó 112 pályaművel nevezett a 22. Országos Szőttespályázatra, amelyet 1967 óta rendeznek…
Ismét taroltak a hevesiek gyönyörű szőtteseikkel – Negyven alkotó 112 pályaművel nevezett a 22. Országos Szőttespályázatra, amelyet 1967 óta rendeznek…
A már évek óta tradicionálisan májusban megtartott, kulturális értékeket közvetítő civil nap pótlásaként, Rendhagyó Hagyományőrző Napot szervezett a Csillagvirág Népművészeti Egyesület. A…
Közel egymilliárd forint támogatást nyerhettek idén a hungarikum-pályázatokon résztvevők, miután a kormány az eredeti kerethez 800 millió forint többletforrást biztosított…
Kétszáz éve történt, hogy Hevesen egy maroknyi közösség összefogott, hogy gyermekeiket taníttathassák. Nem volt még törvény a tankötelezettségről, sőt nem volt…
A koronavírus-járvány második hullámának megállításában, a járvány ütemének lassításában minden ágazatra felelősség hárul. A hazai kulturális szcéna szereplői számtalan intézkedéssel…
A Hevesi Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti Tagintézménye a sikeres Erzsébet táborok pályázatnak köszönhetően augusztus utolsó hetében…
Ismét fergeteges bohózatot láthattak a nézők Hevesen, a Művelődési Központ színpadán. Ray & Michael Cooney: Minden lében három kanál című komédiáját…
A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából Kő Pál szobrászművész utolsó alkotását avatták Kompolton, amit feleségével, Halassy Csillával közösen álmodott meg. Az…
Rendhagyó, mégis méltó módon ünnepelte Heves lakossága idén Szent István király, a magyar államalapítás és az új kenyér ünnepét. A…
Augusztus második hetében 11 kisgyermek vehetett részt azon az ötnapos programon, mely kilenc különböző ország kultúrájával, mindennapi életével, gasztronómiájával, természeti…