Augusztus 28-ától több vonalon változik a vonatok menetrendje
Augusztus 28-ától több vonalon változik a vonatok menetrendje, a legfontosabb újdonság, hogy Debrecent és Egert napközben kétóránként közlekedő InterRégió-járatok kötik…
Augusztus 28-ától több vonalon változik a vonatok menetrendje, a legfontosabb újdonság, hogy Debrecent és Egert napközben kétóránként közlekedő InterRégió-járatok kötik…
A következő napokban 31-36 fok között tetőzik a csúcshőmérséklet és az éjszakák sem hoznak igazi felfrissülést. A napi középhőmérséklet 25,…
A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés és életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt indított eljárást egy besenyőtelki lakos ellen.…
Szeptember elsejétől új szabályok lesznek érvényben a gyorshajtás és az ittas vezetés büntetésére. Mindkét esetben növekednek a bírságok mértékei, valamint…
Augusztus 20. Magyarország nemzeti és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére. A nap egyben…
A Szent István-napi rendezvények miatt a MÁV-Start többletjáratokkal készül vasárnapra – közölte a Mávinform Facebook-oldalán. Mivel idén augusztus 20-a vasárnapra…
Több hazai sztár is színpadra lép az idei városnapon, mely az államalapítás ünnepéhez kapcsolódva kerül megrendezésre. A programsorozat szervezői ebben az esztendőben…
A Heves Városi Óvodák és Bölcsőde Köznevelési Intézmény pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében óvodapedagógus munkakör betöltésére.
Vadkovászos kenyerével Heim Endre nyerte meg a Magyar Pékszövetség idei Szent István-napi kenyérversenyét, a dunabogdányi Heim Sütöde fiatal tehetsége Borbás…
A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság több iskolaőri beosztásra várja a jelentkezéseket.