Advent – Két gyertya még nem világosság, de a fény legyőzhetetlenségét bizonyítja
Advent második vasárnapján a Hevesi Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője szólt az ünneplőkhöz. Az iskola tanulói pedig…
Advent második vasárnapján a Hevesi Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője szólt az ünneplőkhöz. Az iskola tanulói pedig…
Tavaly mellőzni kellett az ünnepélyes kereteket, idén azonban ismét a Művelődési Központban megrendezett programon került sor a sokszoros véradók elismerésére.…
Szabó Zsolt országgyűlési képviselő lobbantotta lángra Heves adventi koszorúján a hit gyertyáját, két kisdiák kíséretében, Heves Város Önkormányzata – megújult…
Idén immár másodjára rendezték meg – nagy érdeklődés mellett – Kovács Gyula, a Hevesi Sportegyesület elnökének remek közösségi kezdeményezését. Az…
Maglód lovasa, Kincses Adrienn nyerte Gamine Jag nevű lovával a Nemzeti Vágta szombaton rendezett hevesi előfutamát, a Hevesi Vágtát. Balogh…
Hat cserép muskátlival ajándékozta meg Heves Város Önkormányzata a településen élőket május második vasárnapján. Az idei alkalom már a hetedik volt,…
Már tradíció városunkban a hagyományőrző családi játszóház megszervezése minden húsvétkor. A Művelődési Központ dolgozói az idén nem szervezhetnek ilyen nagyszabású…
Hatodik alkalommal hirdette meg városunk önkormányzata a Tiszta, virágos Hevesért pályázatot, melynek eredményhirdetésére 2020. decemberében került sor. A több évvel…
Együtt segített az egyszülős, vagy többgyermekes családban élő gyerekeknek sok-sok jóakaratú hevesi.
A térségben található több menhely állatainak karácsonyát teszik szebbé az adományok, melyek hétfőn kerülnek átadásra.