Négy versenyző, két érem – ez a VIII. Palóc Kupa mérlege
A Hevesi Karate Klub négy sportolóval indult el október elején Salgótarjánba, hogy részt vegyen az…
A Hevesi Karate Klub négy sportolóval indult el október elején Salgótarjánba, hogy részt vegyen az…
Petőfi Sándor életét és művészetét bemutató premieren vehettek részt a magyar költészet kedvelői a Hevesi…
Az intézmény közösségi oldalán jelentette be, hogy ők is csatlakoztak az Aktív Iskola programhoz. Ez…
Dr. Gyimesi Emese, a budapesti Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének munkatársa tartott előadást “Szendrey Júlia és Petőfi…
A sokéves hagyományoknak megfelelően, idén is részt vett az Eötvös József Református Oktatási Központ csapata…
Hegyi Barbara és Seress Zoltán szereplésével került színre a Szexpedíció c. színdarab Hevesen, mely egy középkorú…
Kakuk Zoltán harsonás, művésztanár, a hevesi Zeneiskola egykori tanítványa, a Miskolci Szimfonikus Zenekar szólamvezetője kapta idén az önkormányzat…
Ecsedi Péter énekművész és Dr. Réz Lóránt orgonaművész előadása 2023. október 22-én (vasárnap) 17 órakor…
A Nagyi szerint: Maradék nélkül rajzpályázaton Balla Boglárka Vivien, az iskola 10.b osztályos tanulója különdíjas…
Az Eötvös József Református Oktatási Központ diákjai Budapesten Hörcsik Richárd országgyűlési képviselővel találkoztak, aki előadásában…