Archívum
Népszerű
0
Az idén is bőkezű volt a városi Mikulás: ezernégyszáz gyerek kapott ajándékot (ALBUMMAL)
Szerdán a városi Mikulás minden óvodába, bölcsődébe és általános iskolába ellátogatott, hogy átadhassa az ajándékokat. A hevesi gyerekek dalokkal, versekkel, gyönyörű rajzokkal viszonozták a nagyszakállú…
Archívum
A puszta múltját bemutató tárlat 2020 márciusáig várja látogatóit
A Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma által kiírt nyertes pályázatnak köszönhetően valósult meg „A Puszta múltja. A táj és az…
Hamarosan Hevesen koncertezik a Boney M, eredeti alapító taggal
Boney M élő szuperkoncert augusztus 19-én! Az idei év igazi szenzációja: a Boney M zenekar – az egyik eredeti alapító tag…
Kovács László – Jól sikerült főpróba az Európa Bajnokság előtt
Mielőtt súlylökőnk Svédországba utazna a kontinensbajnokságra, július 7-én “főpróbázott”, méghozzá egy válogatott versenyen. A magyar atléták mellett cseh, szlovák és szlovén…
HEVESI SIKER: Mindkét Kovács utazik az U20-as atlétikai EB-re
U20 ATLÉTIKAI EURÓPA BAJNOKSÁG: KOVÁCS GYULA ÉS KOVÁCS LÁSZLÓ IS UTAZIK! “Lehet, hogy ezzel még nem lesz vége” – mondta nemrégiben…
SEMMELWEIS NAP – Hevesi egészségügyi dolgozóknak mondtak köszönetet
Heves önkormányzata immár az ötödik alkalommal köszöntötte a városunk egészségügyi és szociális intézményeiben dolgozó szakembereket és az őket segítő munkatársakat,…
Kell még egy kis kaviár!
A tikkasztó nyáresti hőség ellenére, telt ház előtt léptek fel a Blaha Színkör játszói június 29-én, idei bemutató előadásukon. A…
Könnyebb lett a sulikezdés – Ügyfélkapun keresztül is intézhető a beiratkozás a köznevelési intézményekbe
Az informatikai fejlesztés eredményeként a 2019/2020-as tanévben már lehetőség lesz az ügyfélkapun keresztül történő beiratkozásra és hitelesítésre is. Amennyiben a…
Ifi OB – Két hevesi atléta a legjobb nyolc között
Június utolsó hétvégéjén rendezték meg Miskolcon az ifjúsági korosztályú (16-17 éves) atléták országos bajnokságát. A viadalon négy, az Ikarus BSE…
Tájékoztatás házhoz menő zsákos szelektív és zöldhulladék gyűjtésről 2019. III. negyedévben
A DEHU Nonprofit Kft. az alábbiakban tájékoztatja a lakosságot a szelektív és zöldhulladék gyűjtés szabályairól és időpontjairól:
Bowling Bajnokság – Júniusban a Földművesek taroltak
Június végén került sor Heves Város Bowling Bajnoksága 6. fordulójának lebonyolítására, melyen a szerencse és a rutin ezúttal a Földműveseknek…
