Archívum
Népszerű
0
Bál a Savoyban: az egyik legsikeresebb magyar operett hevesi bemutatója neves színészekkel – Jegyek még kaphatók!
Ábrahám Pál merészen frivol, kétfelvonásos revüoperettjének feldolgozása kerül színpadra október 22-én 19 órától a hevesi Művelődési Központban. A Kalocsai Színház neves művészei már több alkalommal…
Archívum
Fertőtlenítőpontok is lesznek az Erzsébet-táborokban
Minden Erzsébet-táborban lesznek fertőtlenítőpontok, ahol a gyerekek tudják a kezüket fertőtleníteni – mondta a koronavírus-járványra utalva az Emberi Erőforrások Minisztériumának…
Augusztustól már az emelt bérüket kapják a pedagógusok
A korábban bejelentett 10 százalékos emelést az augusztusban esedékes fizetésükkel kapják kézhez a pedagógusok. Az összeg a pályán töltött idő…
Még lehet jelentkezni a Kisfaludy-pályázatra, a magánszálláshelyek felújítására
Még mindig várják a magánszálláshelyek tulajdonosainak jelentkezését a Kisfaludy-pályázatra – hívta fel a figyelmet Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség…
Hat hónappal meghosszabbodnak a lejárt okmányok
A kormány száznyolcvan nappal meghosszabbította a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, vagy annak megszűnését követően 15 napon belül lejáró okmányok érvényességét.…
Nyári sakktáborban vehettek részt a Szent Gellért diákjai
Sakktábort szervezett a nyári szünidő kezdetén a Szent Gellért Iskola, melynek célja a diákok egyéni képességeinek fejlesztése és a tehetséggondozás…
Köztisztviselők napja: szerdán zárva lesznek a hivatalok
Szerdán lesz a köztisztviselők napja, emiatt zárva lesznek a polgármesteri hivatalok. Ebből az alkalomból az ország legtöbb polgármesteri hivatala zárva…
Július 1-jén zárva lesznek az egészségügyi intézmények Hevesen is
Az egészségügyi dolgozók számára munkaszüneti nap július 1-e, Semmelweis-nap. Ezért a legtöbb helyen, így HEVESEN is szünetel aznap az egészségügyi szolgálat,…
Kovács Noel az Európa-bajnoki szint közelében
Egy héttel a súlylökők után a gerelyhajítók is megkezdték a versenyzést, a hosszúra nyúlt kényszerszünet után. Az Ikarus BSE színeiben…
Ötszáz diák nyári foglalkoztatását támogatják Heves megyében
A fiatalok korai munkatapasztalat- és jövedelemszerzésének segítésére idén is diákmunka programot indít a kormány. A Nyári diákmunka 2020. program 3…
Nyáron is ingyen utazhatnak vonaton az iskolás csoportok
A hatályos szabályozás a tanítási időszakban biztosít díjmentes vasúti utazási lehetőséget általános és középiskolai csoportok számára az országos múzeumokhoz, nemzeti…
