Története több mint hatvanöt éve, még 1954-ben kezdődött, amikor a Magyar Tejipari Kutató Intézet (MTKI) három szakembere a Szovjetunióba utazott, hogy az ottani tejipar vívmányait tanulmányozza. Itt ízlelték meg először a Túró Rudi ősét, a meglehetősen nehezen kiejthető „глазированный сырок” (glazirovannij szürok) elnevezésű, túróvaj és zsír keverékéből készült, cukrozott és csokoládéval bevont, lágy állagú, kerek formájú édességet, amit akkor túróminyonnak kereszteltek el. Ennek alapján fejlesztették ki azt a terméket, amelyet a magyar közönség már Túró Rudiként ismert meg. Semmit sem bíztak a véletlenre, arra törekedtek, hogy a túródesszert tökéletesen megfeleljen a hazai íz- és ízlésvilágnak. Nem takarékoskodtak az idővel sem, ugyanis a termékfejlesztés Budapesten, az MTKI egyik részlegében, közel 12 évig tartott.
A Magyar Élelmiszerkönyv a következőképpen határozza meg a Túró Rudit: tehéntúróból, esetleg vajból vagy tejszínből, cukorból, stb., különböző ízesítőanyagok hozzáadásával, csokoládé- vagy kakaómassza bevonattal készített, közel hengeres alakú, desszert jellegű készítmény. A túrótöltet tejeredetű termékhányadának legalább 50 százaléknak kell lennie.
A név eredetéről számos legenda terjedt el. Az egyik szerint Klein Sándor unokájának a keresztnevét kapta a termék, ezt azonban maga Klein sem erősítette meg.
A legvalószínűbb az, hogy a termék a sokkal kevésbé elterjedt „túrórúd” fajtanévre utal. Bár némi „gyanúra” ad okot az is, hogy a Túró Rudi elkészítésénél bábáskodó vezető tejipari szakembert, az Erzsébetvárosi Tejüzem művezetőjét Mandelville Rudolfnak hívták.
Miután megszületett a termék neve és a csomagolása, indulhatott a piaci bevezetését előkészítő hírverés. A reklámtervek mellé egy tanulmányt is le kellett adni, amit Klein Sándor úgy kezdett, hogytermelni ma már nem nehéz, de egyre nehezebb lesz eladni– ez a napjaink marketingszakembereit idéző megállapítás akkoriban – a szocialista hiánygazdálkodás időszakában – elég nagy derültséget keltett.
A névadással azonban jókora lavina indult el. Az ügyeletes reklámokat felügyelő szocialista erkölcscsőszök először túl hosszúnak, majd a Hírlapkiadó Vállalat reklámosztályának a vezetője erkölcstelennek és pornográfnak találta a nevet. Dörgedelmes hangvételű levélben arról értesítette a Budapesti Tejipari Vállalat igazgatóját, hogy az erkölcstelen elnevezésű termékük reklámozását a kiadásunkban megjelenő lapokban nem engedélyezzük.
Javasolták helyette például a Tutu és Titi nevet, de Klein ebbe nem ment bele. Így aztán a Túró Rudi jószerivel a nyomtatott sajtó reklámja nélkül kezdhette meg pályafutását.
A nagyüzemi gyártás végül 1968-ban indult meg a budapesti erzsébetvárosi üzemben, ám a faszerkezetes első gyártógépet hamarosan áthelyezték Nyíregyházára. Később Mátészalkára, 1970. augusztusától, ahol egy olyan, régi vasútállomás melletti túróüzembe került a gyártás, amely mindössze két helyiségből állt, a túró pedig egy 10 ezer literes tartályban készült.Az első szériák hurkatöltő segítségével nyerték el a formájukat.A kezdetekben, 3 műszakban 25-30 ember dolgozott azért, hogy a túrós finomságot szemmértékkel háromdekás darabokra szeleteljék.
Mivel ekkor még nem használtak adalékanyagokat és tartósítószereket, a Túró Rudira a mai változatoknál karakteresebb, enyhén erjedt, jellegzetes túrós íz volt jellemző. A rudacska szavatossági ideje is mindössze 3 nap volt, amiből egy napot eleve a gyár raktárában töltött a szállításra várva. Viszont olyan viharos népszerűségre tett szert, hogy azonnal elkapkodták az üzletek polcairól.
A keresletet pedig ki kellett elégíteni, ezért technológiai fejlesztéseket hajtottak végre, és a 70-es évek közepén már naponta 36 ezer Túró Rudit gyártottak. A csomagológépek automatizációjának köszönhetően a 90-es évek elején pedig már napi 300 ezer darab készült. Majd az ezredfordulót követően még ehhez képest is ugrásszerűen tovább nőtt a gyártás.
A kilencvenes években a Túró Rudit is előállító tejipari vállalatokat privatizálták, és azok megvásárlásával a gyártási jogokat a Friesland-Campina, valamint a Danone szerezte meg. A Danone egy ideig Lengyelországban is forgalmazta ezt a túródesszertet „Danio Batonik” néven, a Friesland-Campina pedig Romániában és Szlovákiában „Dots” névvel. Időközben egyébként rengeteg parafrázis született a termék elnevezésére: Túró Desszert, Túró Snack, Trudi vagy például Tuti Rudi, de a legismertebb mindmáig a Pöttyös.
Forrás: origo.hu
