Még a legkisebb törzsekben is tisztelnek valamilyen istenséget, áldoznak neki, segítségét kérik; ha az „haragszik”, akkor kiengesztelik. Homo capax Dei, vagyis az ember képes megismerni Istent, minden élő ember szívébe van írva az Isten iránti vágy. A vallás ezt teljesíti ki bizonyos formákban. Mi, római katolikus keresztények úgy valljuk, hogy ezen Egyházon kívül nincs üdvösség. Isten Krisztusban önmagát kinyilatkoztatta, beteljesült az Ószövetség valósága; Isten új szövetséget kötött népével, amely arra hivatott, hogy ezt felismerje.
Az „Istenre képes” ember nemcsak vágyja őt, hanem élete minden szegmensében jelenvalónak kívánja tudni. Éppen ezért hozzá fohászkodik az ínségben, szükségben, vagy akkor, ha nagyobb feladat előtt áll. Az évszázadok során kialakultak a szent liturgia mellett ún. paraliturgiák, szentelmények, áldások. Ekképpen a házak, termőföldek, gépjárművek, intézmények, termények, használati eszközök megáldása.
Vasárnap a hevesi római katolikus keresztény közösség rendes plébániai szentmiséjén a diákok Isten segítségét kérhették az előttük álló nagy feladathoz: a tanévhez. Plébános úr megáldotta mindennapos „munkaeszközüket”, az iskolatáskát, amiben azért hordják a tudományt, hogy később már ne azt kelljen cipelniök, hanem saját fejükben is elférjen mindaz.
Amit Isten megáld, az többé nem profán, hanem a Szent számára „lefoglalt” épület, tárgy, stb. Élvezi a Szent oltalmát, segítségét, természetesen a helyes emberi közreműködés mellett. A pap szentelt vízzel hinti meg az áldásra szánt tárgyakat. A szentelt víz már az Ószövetségben is a megtisztulás eszköze volt, a bűntől való megszabadulásra szolgált. János evangéliumában pedig olvasható, hogy Jézus gyógyításkor is használta a vizet. Az utolsó vacsorakor pedig Péternek mondta: „Ha nem moslak meg, nem lehetsz közösségben velem.”
Bizalommal kérjük a minket alkotó, teremtő Istent bármilyen szükségben, hogy áldásával és segítségével álljon mellettünk.
Galó László Mózes
Fotó: Hevesi Hírportál/Jakab Tibor
