Na és persze versengésből sem volt hiány a Márton-napok szombati mulatságán, ahol volt minden, mi szem, s szájnak ingere, kulináris és kulturális élvezetek, díjak és elismerések.
Ha a ludak annyira nem is szeretik novembernek ezt a hetét, a hevesiek kétszeresen is ünnepelnek ilyenkor; azt a bizonyos Marcit, akiről legendák keringenek, és aki réges-régen úgy élt itt, mint egy kiskirály, és köszöntjük köztünk élő utódját, a civil ispánt, városunk emblematikus figuráját – indította Sveiczer Sándor polgármester köszöntőjét.
Janosek Antal, Heves örökös „Marcija” is üdvözölte annak a 16 csapatnak a tagjait, akik részt vettek a liba- és kacsatepertő sütő versenyen, hangsúlyozva, hogy ez a megmérettetés első alkalommal tavaly, a civilek összefogásának eredményeként, hagyományteremtő szándékkal került megrendezésre.
Hamarosan a frissen sülő tepertő, és a Marci-gulyás illata csalogatta a rendezvényre a helyieket, akik délben már kóstolhatták is a ropogósra sült finomságokat és az ízletes, forró levest. Az egész napos program kicsiknek és nagyoknak is tartogatott kellemes perceket. Gondoljunk csak azokra a kulináris örömökre, amit a helyben sütött kürtőskalács, a maratoni palacsintasütés töltött és tekert csemegéi, vagy annak a 42-féle süteménynek a megkóstolása okozott, amit a süti-partyra neveztek be az „amatőr cukrászok”.
A kicsiket kézműves foglalkozásra várta a Harmatcsepp Óvoda, az ott elkészített lámpásokkal szívesen bóklásztak esti sétájuk során. Közben forgott a szerencsekerék is, a jó pörgetések jutalmául sült libacomb, Marcibor és Marcipó talált gazdára. Akik nem szerettek volna üres kézzel hazamenni, de Fortuna nem kedvezett nekik, azok Lassú Imre gyönyörű kerámiáiból, vagy a Start mintaprogram varrodájából kikerült termékekből válogathattak. A sok-sok kóstolás közben, pihenésképpen kulturális műsorok szórakoztatták a jelenlévőket. A hevesi fúvósok, mazsorettek, break táncosok és aerobic csoport bemutatóira tapsolhattunk a Művelődési Központ színháztermében.
Ez a nap bőven mérte az elismeréseket; Teríték, Aranybödön, Marci-díj, süti-díjak és „Az év sütije” is kiosztásra került.
Aranybödön:
- Balassa Zoltán
- Bolyhos Gyula
- Harmatcsepp Óvoda
Teríték: Miskovics József
Marci-díj azoknak a civileknek járt, akik önzetlenül segítenek és tesznek a hevesi társadalomért: Sári Lászlóné, Hirzula Ferencné, Marsi istvánné, Szóné Kovács Márta, Marsi Ildikó, Deli Miklósné, Erdélyi István, Lassú Imre, Szabó Imre és a Hevesi Fúvós Együttes érdemelte ki az idén ezt az elismerést.
Sokan várták a fellépők sorában Poór Péter táncdalénekest, aki nem csak nosztalgikus hangulatot terem-tett a nap végén Molnár Orsolyával együtt, hanem a süti-party zsűrielnökének tisztét is magára vállalta. Negyvenkét finomság kóstolása nem túl könnyű, de annál kellemesebb feladat lehetett, és rövid tanács-kozást követően az is kiderült, melyik a finomak közül is a legízletesebb. Az év sütije elismerés ezúttal Jámbor Dénesnét illette, aki szerelmes levelével egészen levette az ítészeket a lábukról.
A legfinomabb gyümölcsös Miskovics Józsefné, a legfinomabb mézes sütemény pedig Marsi Istvánné konyhájából került ki. Különdíjban részesültek a gluténmentes finomságok elkészítői, Kóczián Judit és Molnárné Kozma Katalin.
Az esti buli előtt jótékonysági árverésen kelt el a Csikós Ilona által készített, látványban és ízben is fan-tasztikus barackpálinkás torta. A legmagasabb licit összegét, 4000 Ft-ot, a nap folyamán fellépő Hevesi Mazsorett Együttesnek ajánlotta fel.
És ne feledkezzünk meg többi támogatóról sem – Fervill, Tóth Tamás, Tripla-M-Tak Kft., Csikós Ilona, Nyugdíjas Klub, Zebra Papírbolt, Kovács Pékség, Süti Kft., Kis Károly, Tóth Gyula, Tóth Mariann, Jászinvest, Szedlák György, Marsi Lajos, Mészáros Géza és Barta István -, akik felajánlásukkal gondos-kodtak arról, hogy ez a nap olyan legyen, melyen még az a hajdan élt Marci is jól érezte volna magát.