Október 6-án végső búcsút vettek a családtagok, kollégák, rokonok és ismerősök a Heves Városi Óvodák és Bölcsőde Csoda-Vár Óvodájának egykori vezetőjétől, Lukács István Lászlónétól. Az intézmény az alábbi gondolatokkal búcsúzik egykori megbecsült vezetőjétől:
“Vannak emberek, akiknek az életútja összefonódik egy intézmény történetével. Akik nemcsak dolgoznak egy közösségért, hanem évtizedeken át alakítják, építik, formálják azt. Akiknek a munkája nyomot hagy az épület falain, a szakmai dokumentumokban, a kollégák tudásában, és legfőképpen azoknak az embereknek az életében, akikkel útjuk során találkoznak.
Lukács István Lászlóné, Nagy Veronika 1957. február 15-én, Hevesen született. Életének, munkásságának jelentős részét a gyermekek nevelésének, az óvodapedagógusi hivatásnak szentelte. Szakmai pályája 1975-ben kezdődött, amikor a Gárdonyi Géza Gimnáziumban tett érettségit követően, képesítés nélküli óvónőként munkába állt az akkori hevesi III. számú Napköziotthonos Óvodában.
Fiatalon felismerte, hogy a gyermekek nevelése nem csupán munka, hanem olyan hivatás, amely folyamatos tanulást, elkötelezettséget és felelősséget kíván. 1976-ban felvételt nyert a Szarvasi Óvónőképző Intézetbe, ahol 1978-ban megszerezte óvónői diplomáját. Már ekkor vezetőhelyettesi feladatokat is ellátott, ami jól mutatja, hogy szakmai felkészültségére és felelősségtudatára korán felfigyeltek.
Pályáját a folyamatos fejlődés, a tanulás és a megújulás igénye kísérte. Továbbképzéseken vett részt, bővítette pedagógiai ismereteit, és igyekezett mindig naprakész tudással végezni munkáját. 1980-ban elvállalta a tarnabodi óvoda vezetését, ahol hét éven át egyszerre végezte a gyermekcsoportban folyó pedagógiai munkát, az élelmezésvezetői és az óvodavezetői feladatokat. Ez az időszak bizonyára sok tapasztalattal gazdagította, és tovább erősítette benne a felelősségteljes vezetői munka iránti elkötelezettséget.
Szakmai munkájának elismeréseként Miniszteri Dicséretben részesült. Ez a kitüntetés méltó visszajelzése volt annak a lelkiismeretes és elhivatott munkának, amelyet már pályája korai szakaszában végzett.
Magánéletében is fontos, meghatározó szerepet töltött be a család. Három leánygyermeke, Bernadett, Brigitta és Rita születése újabb, semmi mással nem pótolható örömöket és feladatokat hozott életébe. Anyaként is megtapasztalta azt a szeretetet, gondoskodást és felelősséget, amely a gyermekek felé forduló hivatásának is alapját jelentette.
1995-ben, a gyermekneveléssel töltött évek után, pályázat útján elnyerte a hevesi III. számú Napköziotthonos Óvoda vezetői megbízását. Ezzel egy új, meghatározó szakasz kezdődött szakmai életében. Vezetőképzőt végzett, majd a tevékenységközpontú óvodai nevelés továbbképzésén szerzett ismereteit munkatársaival együtt a gyakorlatban is hasznosította. 1999-ben elkészítették és bevezették az óvoda adaptált Tevékenységközpontú programját.
Vezetői munkája során mindig szem előtt tartotta, hogy az intézmény fejlődésének alapja a szakmai igényesség és a gyermekek szükségleteihez igazodó nevelőmunka.
Neve összeforrt a Csoda-Vár Óvoda fejlődésével és megújulásával. Vezetői munkájához fűződött a helyi pedagógiai program módosítása, a minőségirányítási program kidolgozása, az intézményi szabályzatok elkészítése és folyamatos korszerűsítése. Munkájának köszönhetően az óvoda bővült, környezete szépült, felszereltsége gazdagodott, és az intézmény kívül-belül megújulhatott.
Az óvoda alapítványának életre hívójaként és vezetőjeként is sokat tett azért, hogy a gyermekek számára még szebb, otthonosabb és gazdagabb környezetet teremtsen. Mindig kereste azokat a lehetőségeket, amelyekkel előbbre vihette az intézmény ügyét, és amelyekkel jobb feltételeket biztosíthatott a gyermekek neveléséhez.
A változó szakmai és oktatásirányítási elvárásokhoz alkalmazkodva az óvodát átvezette a digitális adminisztráció világába is. Mindez újabb feladatokat, tanulást és alkalmazkodást kívánt, ő azonban vállalta a kihívásokat, és felelősséggel törekedett arra, hogy az intézmény megfeleljen az új követelményeknek.
Mindezek mellett vezetőként is óvodapedagógus maradt.
A vezetői feladatok sokasága mellett helytállt a gyermekcsoportban, és sok-sok óvodás generáció nőtt fel a szárnyai alatt. Gyermekek százainak mindennapjaiban volt jelen, segítette első közösségi élményeiket, fejlődésüket, önállósodásukat.
Veronka óvó néni, akinek alakját talán ma is őrzik egykori óvodásai, és akinek emlékét évtizedek múltán is felidézik azok, akik gyermekkoruk egy fontos szakaszát az ő gondoskodásában töltötték.
Szakmai tudását és tapasztalatát mindig igyekezett továbbadni. Sokak mentora volt, dajkákat, pedagógiai asszisztenseket segített a gyakorlati ismeretek elsajátításában és a szakmai végzettség megszerzésében. Óvodapedagógus-hallgatók szakmai gyakorlatát koordinálta, fiatal kollégákat támogatott, és bevezette őket a hivatás mindennapjaiba.
Szakmai közösségekben is aktív szerepet vállalt: részt vett a vezető óvónői munkaközösség munkájában, és óvodai összekötőként a Pedagógus Szakszervezet tevékenységében is közreműködött. Fontosnak tartotta a kollégák közötti együttműködést, a szakmai tapasztalatok megosztását és az óvoda érdekeinek képviseletét.
Amikor most felidézzük életútját, nem csupán az elvégzett feladatok hosszú sorát látjuk. Egy olyan ember munkássága rajzolódik ki előttünk, aki évtizedeken át igyekezett legjobb tudása szerint, önállóan és felelősséggel helytállni. Aki számára az óvoda érdeke, a gyermekek fejlődése és a szakmai munka minősége mindvégig fontos maradt.
Nyugdíjba vonulásával lezárult aktív pályájának egy fejezete, de mindaz, amit létrehozott, nem tűnt el vele. Tovább él az intézmény hagyományaiban, a szakmai programokban, a megújult óvodai környezetben, a kollégák tudásában és azoknak az egykori gyermekeknek az emlékeiben, akiknek életében egykor fontos szerepet töltött be.
Most, amikor végső búcsút veszünk tőle, hálával gondolunk mindarra, amit intézményünkért, a gyermekekért és kollégáiért tett.
Köszönjük a hosszú évtizedek munkáját. És köszönjük mindazt, amit maga után hagyott.
Veronka óvó néni emlékét kegyelettel, szeretettel és hálával őrizzük.
Nyugodjon békében!”
