A XX. század második felének magyar szobrászatát, valamint Borbás Tibor életművét állította középpontba a Kő Pál és nemzedéke Konferenciasorozat szeptember 12-én, szombaton a hevesi Halász-kúriában. A rendezvény előadásai és beszélgetései azt vizsgálták, hogyan él tovább a rendszerváltást megelőző időszak művészeti öröksége a mai magyar kortárs szobrászatban.
A konferenciasorozat célja az volt, hogy a XX. század második felének magyar szobrászatát ne csupán művészettörténeti emlékként mutassa be, hanem olyan örökségként, amely a jelenkor számára is újraértelmezhető gondolatokat és formanyelvi tapasztalatokat hordozhat. A szervezők szerint a korszak művészeti teljesítményeinek vizsgálata a mai, globalizált művészeti közegben is fontos kérdéseket vetett fel a kulturális identitásról és a nemzeti sajátosságokat hordozó művészeti gondolkodásról.
A program „Útkeresés a szocialista realizmus után – Kő Pál és kortársainak emblematikus munkái” című előadással kezdődött, melyet Halassy Csilla és Borbás Márton szobrászok tartottak, a korszak meghatározó művészeti útkereséseit, valamint Kő Pál és kortársainak jelentős alkotásait a középpontba helyezve.
Ezt követően „Kortársak szemével” címmel rövidfilmek segítségével szólaltattak meg kortárs szobrászokat. A személyes visszaemlékezések és reflexiók révén a résztvevők közelebb kerülhettek ahhoz a szellemi és művészeti közeghez, amelyben a vizsgált nemzedék alkotói dolgoztak.
A délutáni program Prokai Gábor művészettörténész, nyugalmazott lektor előadásával folytatódott, aki Borbás Tibor munkásságát mutatta be. Az életmű feldolgozása azért is kapott kiemelt szerepet, mert a konferencia központi témája a XX. század második felének formanyelve volt, amely Borbás Tibor alkotásain keresztül is jól vizsgálhatóvá vált.
A nap második felében „Örökölt formanyelv a mai magyar kortárs szobrászatban” címmel kötetlen beszélgetésre került sor a konferencia résztvevőivel. A diskurzus során a múlt művészeti örökségének jelenkori továbbélését, a hagyomány és a kortárs szemlélet kapcsolatát, valamint a magyar szobrászat előtt álló aktuális kérdéseket járták körül.
A szervezők szándéka szerint a konferencia nem egyszerűen a múlt felidézését szolgálta. A rendezvény egyik fontos célja az volt, hogy párbeszédet teremtsen a korábbi és a mai szobrásznemzedékek között, és ráirányítsa a figyelmet arra, miként értelmezhető újra a kulturálisan beágyazott, karakteres magyar formanyelv a kortárs művészetben.
A programsorozat a művészeti örökség mellett személyes emlékezéssel is folytatódott: 17 órakor Kő Pál sírjánál tartottak tiszteletadást, ahol a résztvevők a Kossuth-díjas szobrászművész emléke előtt hajtottak fejet.
A hevesi konferencia így egyszerre szólt művészettörténetről, személyes emlékezetről és a jelen művészeti kérdéseiről. A rendezvény azt a gondolatot állította középpontba, hogy Kő Pál és nemzedékének öröksége nem lezárt korszak, hanem olyan szellemi és művészeti hagyaték, amely a mai magyar szobrászat számára is továbbgondolható kérdéseket hordoz.
