Kilencvenöt évesen elhunyt Máthé Lajos, városunk elismert polgára. Utolsó útjára 2026. április 30-án kísérik szülőhelyén, Jászberényben, a Szent Imre temetőben.
Máthé Lajos 1931. február 11-én született. Pedagógusi munkáját 1956-ban, a jászberényi Hajtai iskolában kezdte, majd a Forradalmi Bizottság tagjaként vett részt a helyi események irányításában és koordinálásában, mely cselekedetéért számos kitüntetést kapott.
Feleségével 1964-ben került Hevesre, ahol több iskolában testnevelést, a gimnáziumban pedig német nyelvet tanított. Két gyermekük is itt kezdte az iskolát. Válása után az Aszódi Nevelőintézetben dolgozott.
1973-ban újra nősült, családjával élt Aszódon, Mezőzomboron, Cecén, Átányban, majd ismét Hevesre költöztek, ebben az időben az Állami Biztosítónál helyezkedett el. A CSOB biztosítások megkötéséért állami kitüntetést kapott.
Gyermek és gyógytorna szakokat és csoportokat is oktatott. Eközben elvégezte a Testnevelési Főiskolán az úszóedzői szakot.
Máthé Lajos aktívan tevékenykedett a közéletben: 1989-ben a román forradalom alatt gyűjtést szervezett és a szállítmányt Erdélybe kísérte. Az MDF helyi szervezetének elnöke, majd a parlamenti képviselő titkára volt. 24 településen szervezte meg a Máltai Szeretetszolgálatot, és 10 éven át adományokkal látta el. A Szabadságharcosokért Közalapítvány kurátora volt.
Nevéhez több köztéri szobor és emlékmű felállítása fűződik.
Tevékenységét 1991. október 23-án az 1956-os emlékéremmel, 1996. október 23-án pedig A Hazáért Érdemkereszttel ismerték el. 2016-ban Jászberény városától a Pro Civitate díjat vehette át. Pedagógiai munkája, közéleti aktivitása és az 56-os Emlékbizottságban végzett áldozatos munkája Heves város tiszteletre méltó polgárává tette, amit a 2020-ban odaítélt Pro Urbe Heves elismerés is tükrözött.
Fájó szívvel búcsúzik Máthé Lajostól Heves városa, Isten nyugosztalja!
