2026. April 27. Zita napja

A zene összeköt – A tavaszt köszöntötték a dél-hevesi dalkörök

0

A Dél-Hevesi Dalosok Találkozóját idén immár 16. alkalommal rendezték meg városunkban, amelyre a térségből érkező dalkörök és egyesületek kaptak meghívást. A rendezvény házigazdája a Hevesi Nyugdíjasok Egyesülete volt, fővédnökként pedig Sveiczer Sándor polgármester köszöntötte a megjelenteket. A Művelődési Központban tartott eseményen részt vett Farkas Attila, a Nyugdíjas Klubok Megyei Szövetségének elnöke is. A tavaszi programot a hagyományoknak megfelelően idén is nótázással és tánccal kísért felvonulás nyitotta meg.

Köszöntőjében Sveiczer Sándor kiemelte, hogy a dalos találkozó mára szép hagyománnyá vált, amely nemcsak a tavasz érkezését jelzi, hanem remek alkalmat kínál a közös élmények megélésére és a régi emlékek felidézésére is. A résztvevőket Farkas Attila, valamint Lászka Aranka, a Hevesi Nyugdíjasok Egyesületének elnöke is üdvözölte.

Az ünnepi beszédeket követően egymást váltották a színpadon a nótás kedvű fellépők. A házigazda Hevesi Nyugdíjasok Egyesületének „Őszikék” énekkara mellett műsort adott a kompolti Őszirózsa Asszonykórus, a kömlői Nefelejcs Népdalkör, Besenyőtelekről a Pacsirta Népdalkör, a nagyúti Andrássy Katinka Nyugdíjas Klub, az átányi Hagyományőrző Egyesület, a hevesi Csillagvirág Kórus, a kisnánai Mátragyöngye Hagyományőrző Népdalkör, a tenki Őszirózsa Nyugdíjas Klub, a maklári Búzavirág Népdalkör, a kápolnai Margaréták Hagyományőrző Egyesület Nótaköre, a kiskörei Hagyományőrző Nyugdíjas Egyesület, valamint Pélyről a Tiszavirág Népdalkör is.

A fellépések után minden résztvevő emléklapot vehetett át, amelyeket Sveiczer Sándor polgármester adott át. A rendezvény zárásaként – az Ökumenikus Szeretetszolgálat felajánlásának köszönhetően – ízletes ebéd várta a vendégeket.

Hozzászólások lezárva.