A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából együtt tisztelegtünk az áldozatok emléke előtt.
Méltóságteljes keretek között emlékezett meg Heves városa a kommunista diktatúra áldozatairól. A rendezvényen elhangzott: a történelem sebeinek gyógyulásához nem feledésre, hanem emlékezésre van szükség. Bár a rendszerváltozás óta több mint harmincöt év telt el, és ez az időtáv elegendő ahhoz, hogy a kommunista diktatúra már ne személyes tapasztalat és emlék, hanem lassan történelmi korszak legyen, a diktatúra évtizedei ma is figyelmeztetésként állnak előttünk.
A megemlékezés során felidézték, hogy Magyarország szovjet megszállása 1945-re vált teljessé, és a Vörös Hadsereg jelenléte megteremtette a kommunista hatalomátvétel feltételeit. A Magyar Kommunista Párt – moszkvai támogatással – felszámolta politikai ellenfeleit, üldözte az egyházakat, államosította a magántulajdont, és megkezdte a mezőgazdaság kollektivizálását. Az 1940-es évek végére kiépült az egypárti diktatúra, amely emberek százezreinek sorsát törte derékba.
Elhangzott, hogy a megszállás éveiben több mint 700 000 magyar állampolgárt hurcoltak el a Gulag táborrendszerébe, közülük mintegy 300 000-en soha nem tértek haza. A koncepciós perek százak életét oltották ki, a börtönbüntetések száma meghaladta a hetvenezret. Internálások, kitelepítések, kényszerlakhelyek sújtották családok tízezreit. A diktatúra embertelen működésének jelképei voltak a recski, kazincbarcikai, tiszalöki és kistarcsai táborok.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően – ismét szovjet támogatással – a megtorlás évei következtek. 228 embert végeztek ki politikai okból, több tízezret ítéltek börtönre vagy internálásra, és több mint 200 000 honfitársunk kényszerült a hazája elhagyására.
A hevesi megemlékezés különös hangsúlyt helyezett a helyi sorsokra. Nem csupán történelmi adatokról, hanem hevesi családokról, ismert nevekről, megtört életekről volt szó. A Remenyik, Dobóczky és Básthy családok, a földjüktől megfosztott gazdák, az otthonukból kiszorított polgárok, a meghurcolt értelmiségiek mind a diktatúra áldozatai voltak.
Gy. Gömöri Ilona főmuzeológus emlékező beszédében felidézte Illyés Gyula „Egy mondat a zsarnokságról” című művét, valamint Kő Pál alkotását, és hangsúlyozta: a diktatúra láncolatában szinte mindenki érintett volt, és majdnem mindenki megszenvedte az önkényuralom terhét.
Külön megemlékezett a hevesi forradalmárokról is. 1956-os szerepvállalásuk miatt 18 helyi lakos kapott súlyos börtönbüntetést.
“A helyi események legfőbb vezetője volt Guba Dezső, aki összesen 12 évet töltött börtönben, és hiába tudott négy nyelven, kiszabadulása után nem dolgozhatott tanárként, csak napszámosként. 1966-ban két évre kitiltották Budapestről, mert az oda látogató osztrák kancellár külön fogadta őt. Megfigyelés alatt tartották, még 1988-ban sem kapott útlevelet.
A forradalom másik vezetője volt Maczky Béla nemzetőr parancsnok, akinek sorsát szintén megpecsételte a diktatúra. A nemesi identitását őrző, közügyek iránt nyitott katonaember igazságkeresése a forradalom napjaiban teljesedett ki. A börtönévek után nem tudott, de nem is akart az új rendbe beilleszkedni. Igazi munkát nem kapott, kitaszítottként élte életét” – emlékeztetett Gy. Gömöri Ilona.
Az ünnepségen elhangzott: azok, akik a zsarnoksággal szemben kiálltak, és a független Magyarország eszméjét képviselték, példaképeink maradnak. Bátorságuk, helytállásuk és áldozatvállalásuk ma is irányt mutat.
A megemlékezés végén a résztvevők elhelyezték mécseseiket, fejet hajtottak a kommunizmus áldozatai előtt, megerősítve: a múlt emléke kötelez, és csak az emlékező nemzet képes megőrizni szabadságát.
A programon közreműködött Gy. Gömöri Ilona főmuzeológus és Kovács Sándor magyartanár.
