Mint már oly sokszor az elmúlt években, idén is Nyíregyháza Nyílt Fedettpályás Atlétikai Versenyén kezdték meg a versenyidényt az A-Plast Ikarus BSE Kertvárosi Atlétika színeiben versenyző és városunkat képviselő atléták. A megmérettetésről a Hevesi Atlétika közösségi oldala számolt be.
Az ötfős súlylökő „delegációból” hárman is új korosztályban szerepeltek. Ez elsősorban a súlygolyó méretében jelent nagy változást, lévén egy-egy kilogrammal nehezebb szerrel kell löknie a sportolóknak.
A 18 év alatti, azaz ifjúsági (U18) korosztályban Pető Gergő 13,07 méteres legjobb lökésével a nyolcadik helyet tudta megszerezni. Az „újonc” Almási Dominik 14,63 méterre lökte a súlygolyót és ezzel az előkelő negyedik pozícióban végzett. Az előtte végzett három atlétából ketten az egy évvel idősebbek közé tartoznak, tehát ők már tavaly is ebben a korosztályban voltak érdekeltek.
A 20 év alattiak junior (U20) korosztályában mindkét atlétánk most mutatkozott be. Besenyei Márk Noel 11,68 métert teljesített és ezzel a kilencedik lett. Tavalyi ifjúsági országos bajnokunk, Bódis Marcell remekül mutatkozott be, miután 15,67 méterrel a második helyezést érte el.
A felnőtt mezőnyben továbbra is Detrik Balázs képviseli a színeinket, aki 16,30 méteres legjobb lökésével a harmadik pozícióban zárta a versenyt.
Nincs sok idő a következő megmérettetésig: január 30-án (pénteken) a csapat tagjai a Budapesti Régió Fedettpályás Bajnokságán állnak majd rajthoz.
