2025. September 9. Ádám napja

Hevesi bajnok és ezüstérem az F. Nagy Géza Nemzetközi Tenisz Emlékversenyen – fotók

0
A martfűi tenisz élet alapítójának emlékét őrizve huszonharmadjára rendezték meg a külföldön is egyre népszerűbb F. Nagy Géza Nemzetközi Tenisz Emlékversenyent, augusztus utolsó napjaiban. Immár hatodik alkalommal sikerült a teniszversenyt nemzetközivé varázsolni a szervezőknek: spanyol, szerb, román és magyar sporolók fogadásával. A Hevesi Sportegyesület Tenisz Szakosztályának felnőtt versenyzői két kategóriában, két éremmel gazdagodva, kiemelkedően szerepeltek a megmérettetésen: egyéni kategóriában Mátyás Ferenc aranyat hozott Hevesnek, párosoknál Elit 1 kategóriában pedig Mátyás Ferenc és Kovács Imre ezüstérmet szerzett. 

Egyéni versenyben két kategóriában küzdöttek az érmekért.

fiatalabbak között nagy csatában a hevesi Mátyás Ferenc lett a győztes, második a nagyszalontai Király Attila. A két harmadik helynek pedig Mihes Krisztian nagyszalontáról és Petrusics Bojan palicsról örülhetett.

Az idősebb egyéni korosztályban három ország versenyzői foglalták el a dobogós helyeket: első lett Balkó Mihály Palicsról, második Isidoro Olea Spanyolországból és harmadik Frigyes Csaba Martfűről.

A legnépesebb mezőny a párosoknál jött össze. Az első fordulóban mindenki egy mezőnyben indult, majd az eredményektől függően szétválasztódott három különböző erősségű kategóriára.

Elit 1 kategória győztese Palicsról Popovics Branislav – Kovacs Danijel, második helyezettje Hevesről Mátyás Ferenc – Kovács Imre, a két harmadik helyezett pedig Sági István – Hajdú József martfűi-szegedi és Tanka Attila – Dr. Deák Zoltán martfűi-szolnoki párosok.

Elit 2 kategóriában palicsi versenyzők álltak a dobogó mindhárom fokára. Első Kalinics Sinisa – Grosz Tibor, második Csupák Arnold – Vidovics Milos, a két harmadik helyezett pedig Balkó Mihály – Petrusics Bojan és Krizsanovics Vojo – Bityanin Goran párosok.

Elit 3 kategória érmesei négy ország versenyzőiből kerültek ki: első lett Barna Ákos – Beslics Zejko Palicsról, második lett Király Attila – Mihes Krisztian Nagyszalontáról, a két harmadik pedig Isidoro Olea – Stefania Roman Spanyolországból és Basic Zejko – Frigyes Csaba Palicsról és Martfűről.

A martfűi csapat versenyzői az öt kategóriában három éremmel gazdagodtak. A színvonalas versenyen minden résztvevő országnak jutott az érmekből.

“Köszönjük a versenyen közreműködők és támogatóink segítségét a sikeres rendezéshez. A Martfűi Városi Sportegyesület jövőre is szeretettel várja az érdeklődő nézőket és versenyzőket!”- emelte ki Sági István szervező.

Forrás: martfu.hu

 

Sági

Hozzászólások lezárva.