A Hevesi Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hevesi József Tagiskolájába látogatott az iskola volt tanulója Suha Vilmos és a Romungro Gipsy Band nevű együttesének másik két tagja. A programról Fehérné Tóth Alexandra számolt be az intézmény weboldalán.
Vilit Kisné Kertész Gabriella tanárnő ismertette meg a hagyományos cigány népzenével, tagja volt a Fekete tulipán nevű iskolai zenekarnak, akik több éven keresztül eredményesen szerepeltek a kerecsendi PÓDO-HÍD kulturális fesztiválon.
A zenekar tagjai, a pályázatban részt vevő tanulók és Vili egykori tanárai egy kötetlen beszélgetés alkalmával idézték fel a régi közös emlékeket. A mára már országosan ismert zenész elmondta a diákoknak, mi mindent kapott iskolájától és, hogy nem lehetetlen akár állami nevelt gyermekként sem elérni a kitűzött célokat, ha a tehetség kitartó, alázatos, szorgalmas munkával párosul.
A zenekari tagok beszámoltak arról, hogyan ismerték meg egymást, hogyan indult a zenekar 2007-ben, Csornán. Főként lovári és beás cigány népzenét dolgoznak fel saját stílusukban. Fennállásuk óta több száz koncerten, fesztiválon vettek részt, eljutottak Észak-Amerikába és Kínába is. A sikerek mellett meséltek a kezdeti nehézségekről is, amikor fizetség nélkül vagy útiköltség ellenében vállaltak fellépést, hogy minél többen megismerjék őket.
A találkozó zárásaként a tornateremben egy nagyon jó hangulatú zenés-táncos koncertet adtak az iskola tanulóinak. Igazi autentikus cigány népzenét hallhattunk a hagyományokat őrizve kannával és gitárral kísérve.
A program az “NTP-TEHETSÉG-24-0113 Hagyományok Ösvényén- környezettudatosan” komplex képességfejlesztő program keretében valósult meg.