2024. October 27. Szabina napja

Kézilabda – Háromból kétszer sikerült a pontszerzés a női csapatnak

0

Az elmúlt időszakban a hevesi női kézilabda csapat három mérkőzést játszott, melyből kétszer győzelmet könyvelhetett el.

Az összecsapásokon az alábbi eredmények születtek:

  • Mezőkeresztes VSE-Hevesi SE 29-31
  • Mezőkövesdi KC-Hevesi SE 28-25 –U/20-as találkozón
  • Tiszaújváros-Hevesi SE 24-26

Makó Nándor: A mezőkeresztesi vármegyei mérkőzésen jóval hamarabb el kellett volna döntenünk a két pont sorsát, de a végjátékra hagytuk azt, melyet jól játszottunk le, így teljesen megérdemelten hoztuk el a két pontot. A keresztesiek rugalmatlan hozzáállása miatt a  mérkőzés után buszba szálltunk, átutaztunk Mezőkövesdre, ahol a bajnoki cím várományosa ellen kellett küzdőtérre lépni. Tartottam a mérkőzéstől, mert sem szakmailag, sem emberileg nem szerencsés egy délután két – bajnoki – találkozót vívni szinte ugyanazzal a kerettel, de a lányok végig partnerei voltak a hazaiaknak, kiváló teljesítményt nyújtottak, 1-2 momentumon múlt a pontszerzés.

A tiszaújvárosi mérkőzést remekül  kezdtük (4-0), de utána a hazaiak jól lassították a játékot, így ismét a végjáték döntötte el a két pont sorsát. Steczina Panna csakúgy, mint a mérkőzésen végig, magabiztosan lőtte be a nehezen megítélt büntetőt, így mérsékelt játékkal, de sikerült győztesen elhagyni a csodálatos komplexumot. Jó a lányok edzőjének lenni, mert – az idén – átérzik a csapategység fontosságát. Büszkék vagyunk arra, akinek jól megy, támogatjuk azt, akinek kevésbé…

Október 20-án délután 14.00-kor végre hazai pályán játszunk Ózddal, várjuk szurkolóinkat! Hajrá Heves!

Hozzászólások lezárva.