A szokatlan hideg miatt jobban kell fűtenünk, ami igencsak megnöveli a gázszámlákat is. Az aggodalmakat enyhítheti, hogy az éves szinten adható kedvezményes gázmennyiség semmiképpen sem vész el, mert azt legkésőbb az éves elszámolószámlában jóváírják minden ügyfelüknek. Aki előzőleg nem használta fel teljes mértékben az adott havi fogyasztási időszakra jutó kedvezményes mennyiséget, akkor most a korábban fel nem használt mennyiséget is beszámítják – írta az MVM.
Mint írják, jó tudni, hogy az ügyfeleik több mint 90 százaléka éves szinten belefér a kedvezményes fogyasztási sávba. Az egyenletes részszámlás ügyfelek esetében ez a mennyiség naparányosan oszlik el, a havi diktálással vagy hőmérsékletfüggő részszámlázással fizetők számára pedig januárban jár a legnagyobb kedvezményes mennyiség, az éves keret közel ötöde. Hogy mennyi kedvezményes mennyiség áll most rendelkezésére, mindenki megnézheti ITT.
– Ha a nagy hideg és a többletfűtés miatt mégis magasabb összeg jelenne meg a számlán, és annak befizetése nehézséget okoz, részletfizetés is kérhető ügyfélszolgálatunkon telefonon vagy személyesen irodáinkban. A magas összegű számlák mellé automatikusan küldünk erről tájékoztatót – írta az MVM.
Kiemelték, hogy a jelenlegi hőmérséklet az elmúlt évek téli középhőmérsékleteit és a fogyasztási szokásokat figyelembe véve összességében nem számít extrém hidegnek. Minden télen találkozhatunk az átlaghoz képest magasabb és alacsonyabb hőmérsékletű hetekkel is. Decemberben az enyhébb napok, az átlagosat több fokkal felülmúló középhőmérséklet miatt mintegy 8 százalékkal maradt el a lakossági felhasználás az egy évvel korábbitól.
Bejelentették, hogy a tartós hidegre tekintettel 2026. január 31-ig meghosszabbították az önkéntes kikapcsolási moratóriumot, vagyis ebben az időszakban nem kapcsolják ki egyetlen lakossági ügyfelüket sem.
