Hamarosan megkapják a kedvezményes utazásra jogosító igazolványokat az érintettek
Március végéig meg kell kapniuk a kedvezményes utazásra jogosító igazolványokat az érintett nyugdíjasoknak. A 90, illetve 50 százalékos engedmény egy…
Március végéig meg kell kapniuk a kedvezményes utazásra jogosító igazolványokat az érintett nyugdíjasoknak. A 90, illetve 50 százalékos engedmény egy…
Sulyok Tamás, az új köztársasági elnök, vasárnap hivatalosan is átvette tisztségét a Sándor-palotában tartott ceremónián. Beszédében kifejtette, hogy a nemzet…
A Hevesi Körzeti Általános Iskola és AMI Zeneművészeti Tagintézménye büszkén jelentette be, hogy két tehetséges növendéke, Boros Boglárka Dóra és…
A Hevesi Kutyaiskola egy izgalmas kutyaszépségversennyel készül, amelyre minden kutyatulajdonos nevezhet!
A Hevesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője értesíti a helyi adózókat, hogy 2024. március első napjaiban minden adózó – aki adóköteles vagyontárgyát…
A Hevesi Sporthorgász és Környezetvédelmi Egyesület tájékoztatja a horgászokat és a kirándulókat, hogy milyen időpontokban érdemes felkeresni a tavat.
A HEVA Kft. felhívja minden temetőlátogató figyelmét, hogy Hevesen a Felső és Alsó Temetőben lévő, 2023. évben, vagy azt megelőzően…
A Bánfalvi Zsigmond Járási Tanuszoda (Heves, Arany János utca 41.) többféle kikapcsolódási formával várja a térség lakosságát. Célja, hogy számos…
2013-óta az ENSZ közgyűlésének döntése alapján március 3-án ünnepeljük a vadvilágot: a vadon élő növény-, és állatvilág sokszínűségét – hívta fel…
A gyümölcsültetvényekben a fák metszése az egyik legmunkaigényesebb és legnagyobb szakértelmet igénylő munkafolyamat. Az ültetvény eredményessége nagymértékben múlik azon, hogy…