Országos 1. helyezés a Curie Kémia Emlékverseny döntőjében
A Körzeti Tagiskola kiváló “BALÁZS DIÁKJAI” közül Balázs Bence után, BALÁZS BÁLINT 8.a osztályos tanuló, a Curie Alapítvány által meghirdetett…
A Körzeti Tagiskola kiváló “BALÁZS DIÁKJAI” közül Balázs Bence után, BALÁZS BÁLINT 8.a osztályos tanuló, a Curie Alapítvány által meghirdetett…
Negyedik alkalommal dübörgött több ezer lóerő a Hevesi Márkafüggetlen Autós Találkozón, melyen a szervezők a négykerekűek felvonulásán túl az idén is…
Makó-Varga Szilvia és Kovácsné Szűcs Noémi aktív pályafutásuk végén elbúcsúztak a csapattól a hétvégi mérkőzésen. Szenzációs mérkőzésen, méltóképpen búcsúztattuk el a…
Csodálatosan indult a mérkőzés, hiszen 5-0-val kezdett a rendkívül motivált hazai csapat. A vendégek rendezték soraikat, így a különbség maradt…
“Felnőtt labdarúgó csapatunk 3:1-es győzelmet aratott Andornaktálya ellen szombaton. A győzelmet Besenyei Ferenc édesapjának ajánlottuk fel. Nyugodjon békében!” – nyilatkozta…
Már több mint fél évszázada, hogy a tragikus sorsú költőnk, József Attila születésnapját versmondással, megemlékezéssel ünnepeljük. Így történt ez 2018-ban…
Az alapszakasz befejeztével a hevesi fiatalok a régió alsóházában folytatják a küzdelmeket, a négy csapatos küzdelemben a 4. helyen állnak.…
A magyarországi választás napján egy pont előnnyel fogadta pesti vendégeit a hevesi női kézilabda csapat. A nézőit remekül kiszolgáló hazaiak…
Harmadszor is Szabó Zsolt államtitkár nyerte meg a hatvani választókörzet egyéni parlamenti mandátumát, jelentős előnnyel. A Fidesz-KDNP jelöltje ugyanis a…
Vasárnap reggel hat órakor megkezdődött a voksolás az ország 10 285 szavazókörében az országgyűlési képviselő-választáson. Rendben megnyitottak a hevesi szavazókörök…