Úgy tűnik, az 1987-es Montreali Egyezmény beváltja a hozzá fűzött reményeket, hiszen – a kutatók bizonyítékai alapján – “gyógyulni” kezdett az ózonlyuk az Antarktisz felett. A szakemberek szerint az ózonlyuk 2015-ben, a tizenöt évvel ezelőtt mért adatokhoz képest, 4 millió négyzetkilométerrel lett kisebb. Ez annak tulajdonítható, hogy fokozatosan kivonták a forgalomból azokat a vegyszereket, amik károsítják a Földünket védő pajzsot. A most megjelent tanulmány ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a vulkánkitörések milyen szerepet játszanak az ózonréteg elvékonyodásában, olvasható a BBC-n.
Az ózonlyukról Joe Farman brit Antarktisz-kutató értekezett először egy 1985-ös Nature cikkben. A tudós és kollégáinak tanulmánya kimondta, hogy az Antarktisz feletti ózonréteg 1975 és 1984 között körülbelül 40 %-kal csökkent, mely annak a reakciónak az eredménye volt, amit a klór-fluor-szén-tartalmú vegyületek váltottak ki a sztratoszférában. Az ózonréteg elvékonyodásáért tehát nagyrészt az ember által előállított vegyületekből felszabaduló klór a felelős, amely hihetetlen gyorsasággal képes szétzúzni az ózonmolekulákat bizonyos körülmények között. Az ózonréteg természetes védelmet nyújt a Napból érkező káros ultraibolya-sugárzással szemben, amely bőrrákot okozhat és károsíthatja a növényzetet.
A felfedezés vezetett el később az ENSZ Környezetvédelmi Programja által gondozott montreali egyezmény aláírásához, mely az ózont bontó halogénezett szénhidrogén-származékok (CFC-k) kibocsátásának korlátozására jött létre. A CFC-k és az ózon ritkulása közti kapcsolatot 1987-re sikerült bizonyítani, a jegyzőkönyvet 1987. szeptember 16-án nyitották meg aláírásra és 1989. január 1-jével lépett életbe. Az első konferenciára 1989-ben került sor Helsinkiben. A Montreáli Jegyzőkönyv nyolc ózonkárosító anyag gyártásának és felhasználásának 50%-os csökkentését, továbbá azoknak a szabályozott vegyületeknek a listáját is előírta, amelyek alkalmazását végképp be kell szüntetni. Megkezdődött azoknak az anyagoknak a kutatása, fejlesztése és előállítása, amelyek helyettesíteni tudják az ózonkárosító anyagokat.
Magyarország a Montreáli Jegyzőkönyvhöz 1989-ben csatlakozott.
Miért pont az Antarktisz?
A téli évszakban a sarkok térségében egy sajátos, zárt cirkuláció alakul ki. A hónapokig tartó sötétség alatt, napsugárzás hiányában a sztratoszféra közel mínusz 80 fokra hűl le, és a levegő lesüllyed. A Föld forgásának következtében örvény (úgynevezett poláris örvény) jön létre, amelybe nem áramolhat levegő se be, se ki. Mintegy 20 km-es magasságban az örvényen belül poláris sztratoszférikus felhők képződnek, melyek jégkristályai magukba zárják a mesterséges eredetű szennyező anyagokat, a klór- és fluortartalmú szénhidrogéneket. Ezek a CFC-gázok tehát a sarkok felett télen feldúsulnak, majd tavasszal a napsugárzás hatására a káros vegyületek “kiolvadnak”, és elkezdik rohamosan fogyasztani az ózonmolekulákat. Három-négy hónap alatt a zárt örvény leépül, és ismét emelkedni kezd az ózonszint.
Az ózonlyuk veszélyeiről általában az Antarktisz kapcsán hallhatunk, itt jelentkezik ugyanis intenzívebben a jelenség. A Déli-sark felett a homogén felszín miatt a levegő jobban le tud hűlni a sztratoszférában, így erőteljesebb poláris örvény tud kifejlődni, és több sztratoszférikus felhő is képződik. A jelenség azonban az Északi-sark felett is megfigyelhető, és olykor szokatlanul elvékonyodik az északi féltekén is az ózonréteg.
Egyértelművé vált a javulás
A montreali egyezmény a CFC gázok betiltását eredményezte. A károsító anyagok mennyiségének csökkenését már több tanulmányban is kimutatták, a Science magazinban legutóbb megjelent értekezés viszont az első, ami az ózonréteg gyógyulására bizonyítékkal szolgál. A kutatók részletesen tanulmányozták a sztratoszférában jelenlévő ózon mennyiségét 2000 és 2015 között. Meteorológiai ballonok, műholdak és különféle szimulációk adatait feldolgozva mutatták ki a pozitív eredményeket, melyek nagyrészt a légkörben jelenlévő klór mennyiségének csökkenésére vezethetők vissza.
Habár a CFC-k előállítása tiltott, még mindig rengeteg klór található az atmoszférában – nyilatkozta a BBC-nek Susan Solomon, a tanulmány egyik szerzője. A kutató kiemelte, hogy az ózont károsító gázok eltűnéséhez még legalább 50-100 év kell, így az ózonpajzs teljes gyógyulása legkorábban 2050-ben vagy 2060-ban következhet be.
A vulkáni működések hatása
Fejtörésre késztette a kutatókat, hogy miért alakult ki Észak-Amerika nagyságú lyuk 2015 októberében az Antarktisz felett. A legújabb eredmények fényében kiderült, hogy ennek oka a chilei Calbuco vulkán 2015-ös kitörése volt, ami szezonális elvékonyodást idézett elő. A kutatók megállapították, hogy a kitörések során kiszabaduló kénvegyületek hozzájárulnak a poláris sztratoszférikus felhők képződéséhez, így ha vulkáni tevékenység tapasztalható, több ilyen felhő lesz jelen és a légköri ózon pusztulása is felerősödik.
Az ózonréteg még mindig nagyon rossz állapotban van, de a tanulmány is bizonyítékkal szolgál arra, hogy a montreali egyezmény működik, és hatással van az ózonlyuk méretének változására, ez pedig egy hatalmas előrelépés a Föld légkörének védelmében.
Forrás: Internet