A hevesi vár nem volt nagy erősség, de az egri vilajeten belül a székhely és Szolnok között teljessé tette a végvárvonalat. Nincs túl sok adatunk van arról, hogy hogyan zajlott az élet a XVII. században a várban és környékén, de néhány morzsa található a török és a vármegyei iratanyagban.
Közismert, hogy a hódoltság korában még a békeévekben sem volt nyugalom, ha ágyúkkal nem is vonultak nagy seregek egymás ellen, a két fél portyázói ritkán hagytak nyugtot a másik oldalnak. Hogy a hivatalos békeidőben is előfordultak támadások a magyarok részéről, arra egy 1630 körülre datálható török iratban is találunk adatot. A szóban forgó irat címe “Néhány év óta kereskedés czéljából Belgrád és Buda közt járókelő vagy a palánkok s várak védelmére induló s útközben fogságba került egri jancsárok deftere.” Ebből kiderül, hogy az egri várőrség tagjai közül többeket is fogságba hurcoltak a magyar végváriak.
“Ibrahim bási, Heves védelménél került fogságba… Ahmed bási, Heves védelménél esett fogságba… N ……..Csorbadsi, máig Ónodban van, Eger és Heves közt fiával együtt került fogságba… Musztafa bási, Heves védelménél fogságba került… Haszán bási, Heves védelménél esett foglyul”. Bosszantó módon nem derül ki, hogy miféle támadásról lehetett szó, magyar oldalról tudtommal nem maradt róla feljegyzés. Valószínűleg rajtaütés lehetett, amellyel zsákmányt és foglyokat akartak szerezni, a hevesi palánk faerődítmény volt, könnyen fel is gyújthatták, de az eredményről sem tudunk, a törökök talán meg tudták védeni Hevest (egy teljes vár felégetése azért valószínűleg már “kiverte volna a biztosítékot” a felsőbb szinten is). Hogy nem csak néhány kóbor hajdú járt foglyok után, az kiderül a defter további soraiból, ahol közli azt is, hogy a hevesi palánkból hányan vannak fogságban, megadva, hogy melyik végvárban raboskodik az illető és mennyi a váltságdíja, nézzük meg ezt is (bár az nem világos, hogy egyetlen támadásról volt-e szó, vagy több portyáról állt össze ez az adatsor, de az jól látható, hogy milyen sok magyar őrség vett részt a vállalkozásban).
- Rizván kiája Szécsény 600 gurus
- Szálih müezzin Ónod 500
- Szelim Buják 500
- Szálih odabasi Krasznahorka 450
- Ibrahim Fülek 450
- Ahmed Fülek 150
- Haszán Ónod 300
- Ali Ónod 150
- Ahmed Ónod 500
- Musztafa Vámospércs 450
- Behrem Ónod 500
- Moharrem Ónod 300
- Mohamed Ónod 300
- Ahmed Ónod 500
- Mumi Újvár 400
- Hasszán Szécsény 400
- Nikola Újvár 400
- Ali Szécsény 350
- Veli Gyarmat 400
- Mustafa Nógrád 200
- Haszán – 300
- Haszán Gyarmat 200
- Iszlám Ónod 300
- Zulfikár Ónod 400
- Musztafa Újvár 350
- Szálih Ónod 200
Kiderül még, hogy a fogságban meghalt Mahmud (Szécsényben 500 gurus váltságdíjjal), egy másik Mahmud odabasi (600 gurus) Musztafa, Szálih, Moharrem, Kasz… (olvashatatlan név).
A kettős adóztatásról már az iskolában is tanulunk (márpedig ekkoriban az adót katonasággal hajtották be a pogányok és a keresztények is) törökök rablóportyái jól benne vannak a köztudatban, de a magyarok sem maradtak adósok, főleg, mivel a csekély, vagy elmaradt zsold miatt jól jött nekik az a keresetkiegészítés, amire a foglyok és zsákmány szerzésével tettek szert. Ilyesmire már az 1555-ben isztambuli követségből hazatérő Hans Dernschwam is látott példát: “Amikor a távolból már-már feltűnt Esztergom, és immár gondtalanul, egymástól leszakadva vonultunk, saját szemünkkel láttuk, hogy egyik török kísérőnket, aki teljes páncélzatban és vassisakban, kopjával felfegyverkezve vezeték lovával előttünk lovagolt, a bokrokban megbújó magyar lovas hajdúk megtámadták és azon nyomban összekötözték a lábát lovának hasa alatt. Erre felfigyelt a többi török, és mindnyájunknak közelebb kellett húzódnunk egymáshoz. A magyarok a török arcába sújtottak, vezeték lovát is magukkal vitték s helyébe egy kis parasztlovat hagytak. Heten voltak; a mezőn száguldtak tova. A törökök nem üldözhették őket, s igen gondterheltekké váltak.” Hasonló cselekmények Heves környékén sem lehettek ritkák, amiről a XVIII. századi vármegyei iratokban találhatunk adatokat, amelyek arról tanúskodnak, hogy az akkoriban még sűrű Heves környéki erdőket a török azért is irtotta, mert “félt kijárni Hevesrűl.” Ott ugyanis gyakran lesben álltak a magyar végváriak, és akit elfoghattak, azt elvitték rabnak Fülekbe vagy Szendrőbe.
A hódoltság időszaka tehát nem volt eseménytelen, a hevesi török csapatok nem maradhattak ki a korszak harcaiból, habár kevés adat maradt fel ebből a korból. Egy 1682. szeptember 8-án kelt török levélben Ibrahim egri pasa rendelte magához, valószínűleg Fülek ostromára a hevesi őrség csapatait: “Az egyenlők és hasonrangúak büszkeségei: Heves agái – akiknek növekedjék hatalmuk! –, üdvözletünk után a következőkről értesítünk titeket: A mai napon … felkerekedünk Hatvanból és Gyöngyösre indulunk … E levél bármikor is érkezne, még aznap éjjel kerekedjetek fel és keljetek útra, mert velünk együtt Egerbe kell mennetek. Minél több lovassal, szép teljességgel gyertek el.” Ez az utolsó forrás a hevesi török őrség részvételéről a háborús eseményekben. A törökök hevesi tartózkodásának vége 1685-ben jött el, amikor Szolnok visszafoglalására induló a keresztény csapatok elfoglalták az útjukba eső palánkvárat.
Felhasznált irodalom:
Hans Dernschwam: Erdély / Besztercebánya / Törökországi útinapló. Budapest, 1984.
Hegyi Klára: Jászberény török levelei. Szolnok, 1988.
Sugár István: A török végvárrendszer Északkelet-Magyarországon. Eger, 1985.
Velics Antal – Kammerer Ernő: Magyarországi török defterek II. Budapest, 1890.
