A Vuk és a Pom Pom után új magyar rajzfilmhős született. A Janó Manó és az elveszett harmatcseppek izgalmas képi világgal varázsolja el a gyermekeket, a részeket külön-külön és a sorozat egészét is jól építik fel az alkotók, üdítő a mese pozitív, lélekemelő, értékcentrikus világképe, továbbá külön öröm, hogy szarvasok segítik a főhőst kalandjai során.
Janó Manó bátor. Az a férfiminta, amelyet közvetít és amely a ma készülő mesék többségéből hiányzik, az egyik legfontosabb üzenete a sorozatnak. Mert hiába élhető és jól berendezett Csupalomb erdő – ezt a minden rész előtti felvezető zene sugallja, és mivel mindig ugyanaz a zene, biztonságérzettel is eltölti a gyermekeket –, küzdeni kell, mert küzdelem nélkül nem mennek a dolgok. Ezt tanították régen is a népmesék, ezen a küzdelmen van Janó Manó történetei esetében is a hangsúly. Ez is fontos üzenet mai világunkban, amikor például a reklámok többsége azt sugallja, hogy elég megvásárolni a dolgokat, és küzdelem nélkül ölünkbe pottyan a boldogság. Pedig ez nincsen így. A boldog pillanatokért nagyon sokat kell dolgozni.
Az is szembetűnő, ha Herkó Attila és Miklósy Zoltán alkotását nézi az ember, hogy Janó Manót kalandjaiban a szarvasok segítik, így bár közvetve, de a magyar mitológiára is utal a sorozat, könnyű asszociálni a csodaszarvasra, amely előtt még a gyors és erős fogú farkasok is úgy meghunyászkodnak, hogy szép nézni, ugyanis a csodaszarvas területe szent és sérthetetlen. A másik érdekessége a mesesorozatnak, hogy a harmatcseppeket veszik el Csupalomb erdő lakóitól, és ilyenkor a felnőtt nézők nem tudnak másra gondolni, mint korunk egyik legfontosabb problémájára, az ivóvízért való küzdelemre.
Nagyon elegáns megoldása a mesének a narrátor szerepeltetése, aki önmagában is mesehős, bár csak a hangját halljuk. Mintha egy angyal vagy maga a Jóisten szólalna meg, akiről kiderül, hogy mindent lát, mindent tud, többet is, mint ami a képkivágáson látható. Érdekes, hogy a negatív erővel szemben vannak pillanatok, amikor visszavonul, hogy aztán a szereplőket leleménnyel teli hittel felruházva győzedelmeskedjen. Modern megoldás, hogy a narrátor beszélget saját szereplőivel, akiket a dramaturgia logikája szerint ő maga mesél, ezt akkor is gondoljuk, ha nem halljuk a hangját, csak látjuk a cselekmény. Mindez arról is szól, hogy a hősök önálló döntések meghozatalát segítő szabadsággal is rendelkeznek, ami egészen elképesztő létfilozófiai, teológiai mélységeket is ad a mesének. A néző pedig azt veszi észre magán, hogy részről részre haladva nemcsak Janó Manót szereti meg egyre jobban, hanem a mesélő is egyre közelebb kerül szívéhez.
Az alkotók az igencsak igényes, korunk mesefilmjeire nem igazán jellemző mély tartalmat egyedi, a 3D-t és a 2D-t ötvöző animációs látványvilággal ruházták fel. Az ilyen technológia révén a 3D-s térben mozgatott kétdimenziós figurák a megszokottól eltérő képi világgal ajándékozzák meg a nézőt, ami azért is fontos, mert a mai gyermekeknek igencsak nagy elvárásai vannak az animációs filmek terén. Érdekesség még, hogy előbb vették fel a hangot, a párbeszédeket, aztán a beszéd dinamikáját figyelembe véve készült az animáció, ami a kép és a hang még szorosabb harmóniáját eredményezi. De nemcsak emiatt harmonikus ez a mese, hanem amiatt is, mert következetes az a világkép, amelyet sugall. Másként: ennél a mesénél tényleg egységben az erő.