A „magyar Golgotára” – a legyőzött hősökre, az aradi tizenhármakra emlékeztünk. Rajtuk állt súlyos bosszút 1849. október 6-án reggel fél hatkor a bécsi udvar, négy tábornokot golyó, kilencet pedig kötél általi halálra ítélve. Előttük és minden – a szabadságért harcoló – honvéd előtt róttuk le tiszteletünket, megkoszorúzva a Városháza előtti 1848-as emlékművet, a Pusztacsászi Emlékhelyet és az obeliszket. A megemlékezést megtisztelte jelenlétével dr. Juhász Attila Simon, a Heves Megyei Közgyűlés elnökjelöltje is.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve. Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált. Szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el sikeres katonai ellenállásig. Eredményességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Habsburg-ház csak az Orosz Birodalom katonai beavatkozásával tudott győzedelmeskedni. Az 1848-49-es szabadságharc a magyar nemzet történetének talán legismertebb háborús konfliktusa, amely történelmünk egyik megrendítő eseményével ért véget. Ennek a megrázó napnak a 170. évfordulójára emlékeztünk Hevesen.
A Városházánál lévő emlékműnél az önkormányzat, a pártok, és civil szervezetek képviselői koszorúkkal és mécsesekkel tisztelegtek a hősök előtt, majd a pusztacsászi Emlékhelynél Gy. Gömöri Ilona muzeológus beszélt a tragédiáról, kiemelve: a haditörvényszék úgy ítélte halálra a 13 honvédtisztet, hogy tárgyalásukon sem tanúk, sem védők nem lehettek jelen. Nem számított, hogy a szabadságharc kitörése előtt ezek a katonák a császári és királyi hadseregben tábornokok voltak vagy önálló seregtestet vezettek, nem számított a nemzetiségük. Az ítészeket nem érdekelte az sem, hogy forradalmárok voltak-e egyáltalán, vagy csupán katonai esküjükhöz kívántak hűek maradni. Nagyon sokban különböztek ezek a katonák, de egyben azonosak voltak: életüket adták a magyar szabadságért.
Az Aradon kivégzettek mellett gróf Batthyány Lajost Pesten az újépület udvarán végezték ki. Ez a sors jutott még további 20 magas rangú honvédtisztnek. Rajtuk kívül is több száz honvédtisztet ítéltek halálra, majd kegyelemből 20 évi várfogságra. Így a birodalom börtönei Kufstein, Munkács, és Olmütz megteltek a magyar politikai rabokkal.
Gy. Gömöri Ilona felidézte a megtorlás Heves megyei vonatkozásait is: „Az orosz, majd a császári csapatok 1849. július közepén szállták meg Gyöngyöst és Egert. A megyei tisztségviselők többsége hivatalvesztéssel bűnhődött.
A Gyöngyösön élő Almásy Pál, és a nagyfügedi Puky Miklós – akik kormánybiztosok voltak – emigráltak, őket távollétükben ítélték halálra. A megyében 179 ember ellen indult hatósági eljárás.
Hevesen a megtorlás a nemzetőrségben szerepet vállaló katonatiszteket értintette. Németh Albert nemzetőr őrnagyot büntetésként besorozták a császári hadseregbe. Később itt Pusztacsászon gazdálkodott, itt hunyt el 1887-ben. Bernáthfalvi Bernáth Albert honvédszázados – aki mindössze 25 éves volt ekkor – hadifogolytáborba került. Petheő János honvédszázados Josefstadtban raboskodott, majd császi és tenki birtokán gazdálkodott.
Tiszteletükre állíttatták a pusztacsászi temető emlékhelyét.
Fotó: Hevesi Hírportál/Jakab Tibor
