Néma főhajtással, mécsesgyújtással, kövek elhelyezésével emlékeztek a holokauszt áldozataira április 16-án Hevesen. A II. világháborús emlékműnél 10 órakor tisztelegtek a magyarországi áldozatok, – közöttük 400 hevesi – emléke előtt a megjelentek.
A Holokauszt emléknap a felejtés és a közöny ellen akar tenni. Mementóként felidézi a történteket, hogy az emlékezés jelképesen az élet menetévé váljon – kezdte visszatekintő beszédét Gy. Gömöri Ilona főmuzeológus.
„Pészachkor ültünk a templomban és ott tudtuk meg, hogy gettóba kell vonulnunk… A lakásunkban lévő holmikat felleltározták. A saját költségünkön felfogadott szekérrel kellett az Eger felett lévő Bagólyukba, a csendőrök által kiköltöztetett bányászok lakásaiban berendezett gettóba mennünk. Csak kevés holmit vihettünk, takarókat, száraz ételt, magunkat kellett ellátnunk ennivalóval. Ott két kis lyukat kaptunk, az egyik szobában a mi családunk, a másikban a nagybátyám – Friedmann Dezső, aki sakter és kántor is volt Hevesen – családja szorongott. Innen Június 9-én indultunk Kerecsendre, gyalog. Innen vittek szintén gyalog Maklárra, bevagonírozni.” – így emlékezik 1944 tavaszára a hevesi László Miklósné Kertész Lili.
– Május 9-én kb. 1500 személyt vittek Hevesről, Füzesabonyból és a környékbeli településekről a bagólyuki bánya elhagyott munkásszállásaira. Hevesről családonként, szekerekkel, csendőri felvigyázás alatt indult meg a két napos menet a bányába. Bagólyukból a férfiak közül a 18 és 56 év közöttieket munkaszolgálatra vitték. A többiek hozzáfogtak a telep szállásainak rendbetételéhez, földet hordtak.
Később a bagólyukaikat az egri gettó zsidóival együtt a kerecsendi téglagyárban felállított táborhelyre koncentrálták, majd gyalogosan a maklári vasútállomásra szállítva adták át a németeknek. A belügyminisztériumi rendelet szerint a zóna lakosságát június 16-ig kellett Kassán át Auschwitzba deportálni.
Hevesen és a környékbeli településeken mintegy 400 ember vált a holokauszt áldozatává – vázolta fel a történteket a főmuzeológus.
A hevesi hitközség 1946-tól minden év június 12-én megemlékezett a temetőben a mártírhalált halt hozzátartozókról, melyen részt vett a helyi református és a római katolikus közösség is.
A hagyományt folytatva 2015 óta újra közösen emlékezünk a mártírokra a II. világháborús emlékmű 402 nevet tartalmazó kőtábláinál – emlékeztetett Gy. Gömöri Ilona.
A magyar kormányzat 2000-ben határozott arról, hogy április 16-a a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja legyen. Az első ilyen megemlékezést 2001-ben tartották.
1944-ben, a náci megszállókkal együttműködő magyar közigazgatás és rendvédelem tagjai ezen a napon kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását Északkelet-Magyarországon és Kárpátalján. Ezen a napon kezdődött a zsidók gettókba zárása, majd deportálása. Az első táborokat Beregszász, Huszt, Kassa, Kisvárda, Máramarossziget, Mátészalka, Munkács, Nagyszőllős, Nyíregyháza, Sátoraljaújhely, Técső, és Ungvár településeken hozták létre.
Az előzmények az 1920-as évekbe nyúlnak vissza. Az 1920. évi XXV. törvénycikk kimondja, hogy a nem keresztény származásúak aránya az egyetemen tanulók között nem haladhatja meg az összlakosságon belüli részarányukat. Ez egyértelműen a zsidó származásúak továbbtanulását szándékozott korlátozni. Majd további hátrányos megkülönböztetést vezetett be az első, második, harmadik zsidótörvény. 1944-ben a gettósítás példátlan gyorsasággal, mindössze néhány hét alatt lezajlott. A teljes vidéki zsidóságot Auschwitz-Birkenauba deportálták, ahol azonnali pusztulás várt rájuk. A csekély számú munkaképesnek ítélt ember közül is csak kevesen élték túl a megpróbáltatásokat: a magyar vidék többszázezres zsidóságából mindössze néhány tízezren tértek vissza. A túlélők családjuk, közösségük elvesztése miatt gyakran úgy döntöttek, hogy nem tudnak új életet kezdeni egykori lakóhelyükön, ezért a fővárosban, nagyobb városokban, vagy külföldre emigrálva próbálták békében élni tovább életüket. A meggyilkolt vidéki zsidóság hiánya fájó és pótolhatatlan.
