1956. október 23-a az a nap a magyar történelemben, amely örökké élni fog a szabad emberek és szabad nemzetek krónikáiban. A bátorság, a lelkiismeret és diadal napja volt. Nincs még nap a történelem kezdete óta, amely világosabban bizonyította volna az ember szabadságvágyának örök olthatatlanságát. Ennek a napnak a krónikáját idéztük ma fel Hevesen, emlékműsorral és koszorúkkal tisztelegve a magyar nép sorsát meghatározó és alakító hősök előtt.
Az ünnepi szentmisét Nagy István plébános, címzetes kanonok celebrálta, majd a Művelődési Központban folytatódott a megemlékezés.
A Szent Gellért Kórus előadásában elhangzó Himnuszt követően, Szabó Zsolt, térségünk országgyűlési képviselője köszöntő beszédében nemzetünk egyik legnagyobb, sorsdöntő forradalmáról szólt, megemlékezve azokról a hősökről, akik – ha kellett – vérüket is adták a polgári Magyarország megteremtéséért.
„1956 nélkül nem csak a mi történelmünk, hanem az egész keleti blokk történelme máshogy alakult volna. Nem lett volna példa arra, hogy képes az ország erőn felül, valóságos áldozattal nemet mondani egy világméretű diktatúrára. Ha visszaemlékezünk történelmünkre, akkor tudjuk, hogy az elmúlt 500-600 évünk végig a szabadságért való harcra és küzdelemre épült. Több alkalommal fordult elő, hogy fejünket büszkén felemelve küzdöttünk a szabadságért, küzdöttünk az önállóságért, hol a törökkel, hol a Habsburggal, hol a keleti szomszédunk elnyomó technikájával szemben.
Az elmúlt évszázadra visszaemlékezve több forradalom zajlott le: az I. világháború végén, amikor a Habsburg területi vitából kiszállva, Magyarország önállóan tudott lábra állni. De forradalom volt 1956, amikor a nemzet kifejtette azon gondolatát, hogy a polgári Magyarországban hisz. És forradalomnak nevezhetjük 1990-et, hiszen egy csendes forradalom zajlott le, aminek következtében egy polgári alapot lerakó ország kezdett épülni. De forradalomnak nevezhetjük a napjainkban zajló eseményeket is, amikor nemzeti öntudatunkat kell megvédenünk, és nemzeti öntudatunkat építjük azzal, hogy megvédjük a határainkat és fönntartjuk Magyarországot”.
Szabó Zsolt beszélt arról, hogy 1956 büszkeség volt. Tizenhárom dicsőséges nap, mely alatt honfitársaink megmutatták, hogy nem kérnek az elnyomásból. Tizenhárom nap, mely alatt a nemzet megmutatta, hogy rövid idő alatt meg tudja szervezni a közigazgatást, föl tudja állítani az államháztartás működőképességét, tudja biztosítani az ellátást. Nem kellett Végrehajtó Bizottság, nem kellett végrehajtó hatalom, nem volt szükség arra, hogy idegenek gyakorolják fölöttünk az uralmat.
Akkor Európa népei mind velünk értettek egyet, a világ népei nekünk drukkoltak. Az akkori világvezetés azonban úgy gondolta, hogy a magyar ügy nem kiemelkedő ügy. Fontosabb volt számukra, hogy a saját hatalmi pozíciójukat megőrizve ne szóljanak bele a keleti blokk történéseibe. Elődeink azonban, annak ellenére, hogy cserben hagyták őket, büszkén folytatták harcukat, és büszkén kitartottak az utolsó csepp vérig, utolsó csepp akaratig.
„A nemzetállam akkor erős, amikor önmagát tudja segíteni, amikor önmagát tudja építeni, irányítani. Ezért nem hiszünk abban, hogy multikulturális világhatalmak tudnak létrejönni. Nem hiszünk abban, hogy minden nemzetnek azonosak az érdekei, azonosak az igényei. Hiszünk a nemzetek egységében, önállóságában, hogy a nemzetnek önállóan kell a határait megvédeni.
Ma is csendes próbálkozás zajlik azért, hogy ezek a nemzeti határok eltörlődjenek. Azonban – méltón – ’56 eszméihez, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a magyar haza önálló legyen, hiszen egy a haza, egy a nemzet.
A mai Magyarország megteremtőire emlékezünk. A jogfolytonosság innen ered, erre építkezünk ma is. A nemzeti szabadság, a függetlenség, és az önrendelkezés. A polgári demokrácia alapjait akkori eleink mondták ki, és ők küzdöttek érte számunkra, nekünk. A mi becsületünk, hogy őrizzük meg ezeket az eszméket, és óvjuk meg szabadságunkat a jövő érdekében. Ezt az ajándékot tovább kell adni utódainknak”– zárta köszöntőjét országgyűlési képviselőnk.
A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola pedagógusainak – Szabadné Dudás Ildikó, Gyimesi Attila – felkészítésében, az intézmény 7. és 8. osztályos tanulói „Az igazság felmagasztalja a nemzetet” című zenés történelmi darabot mutatták be, melyhez forrásként Guba Lajos: Guba Dezső életútja és az 1956-os forradalom eseményei Hevesen, és Gy. Gömöri Ilona: A megélt történelem 1956, Heves című megjelent kiadványokat használták fel.
A Zeneművészeti Tagintézmény pedagógusai, Nagyné Gulyás Katalin hegedűn, és Dr. Kádár Imréné zongorán Bartók Béla Sonatina c. darabjának 2. tételét adták elő.
A program Ónody Éva: Ők, mind a tizenketten című díjnyertes könyvének bemutatójával, egy pódiumbeszélgetés keretében folytatódott.
A szerző – aki Viharsarok kis falujában élte át az 1956-os eseményeket – önmaga is megbélyegzetté vált. A kötetben 12 olyan forradalmárt mutat be, akik börtönbüntetést kaptak vagy az ország elhagyására kényszerültek. Az író, hírlapíró Ónody Éva megjelent vagy soha napvilágot nem látott írásai, valamit az 1980-as évek végén hazatérő emigránsokkal készített riportjai segítségével mutatja be egyéniségüket és szellemiségüket.
12 bátor és igaz embert szólaltat meg, akik küldöttei, apostolai 1956-nak. A könyvet bemutatta, és a szerzővel beszélgetett, ifj. Tóth György rádióriporter.
A pódiumbeszélgetés után Majtényi Laura és Dr. Kádár Imréné Kodály Zoltán: A csitári hegyek alatt című művét adták elő.
A megemlékező program koszorúzással folytatódott. Először a múzeum falán elhelyezett; Guba Dezső és a hevesi forradalmárok emléktábláinál, majd a Városháza előtti emlékműnél hajtottunk fejet ’56 hősei előtt.
A múzeum előtt Tóth Miklós képviselő tartott megemlékező beszédet, aki felidézte a hevesi októberi forradalom eseményeit, melyek – a nagyobb városokban történtekhez képest – viszonylag csendesen, egy napra koncentrálva, jelentős megmozdulások nélkül, vértelenül zajlottak.
„Városunkban október 28-án kezdődtek a történelmi események, de az egyre izzóbb közhangulat már az előző napokban is érzékelhető volt. Az útvonalakat ellenőrzés alá vonták, hogy ne engedjenek be Hevesre idegen fegyvereseket, megerősítették a középületek védelmét. A Kultúrház igazgatói irodájában Guba Dezső vezetésével kidolgozták 24 pontos követeléseiket, majd délután 14 órakor a hangosbemondó hívására több száz ember gyülekezett itt, az akkori Tanácsháza előtt. Guba Dezső egy asztalra állva szólt a tömeghez, kérte a törvényesség betartását, ismertette a kidolgozott pontokat, majd ismertette a megválasztandó munkástanács jelöltjeit. Az új vezetőséget, a Községi Munkástanácsot 30 fős létszámmal alakították meg. Az utcán lévő tömeget nagy indulatok fűtötték a gyűlölt kommunista vezetők ellen, akiken elégtételt akartak állni. Ezt Maczky Béla volt katonatiszt, G. Kovács László rendőrtiszt és Guba Dezső akadályozta meg. A következő napokban a csoportosulások megszűntek, az élet folyt tovább. Október 30-án a Községháza nagytermében hivatalosan is megalakult a nemzetőrség Maczky Béla vezetésével. Az üzemekben megalakították az üzemi munkástanácsokat, újjászervezték a Kisgazdapárt helyi csoportját.
Hevesen mindössze hét napig tartott a szabadság. November 4-én a szovjet hadsereg megszállta a megyét. Elkeseredett ellenállási akciók kezdődtek, de a salgótarjáni, miskolci és egri sortüzek megtörték ezeket, december 12. után már nem volt szervezett megmozdulás.
A hevesi forradalmi események 18 résztvevője olyan súlyos ítéletet kapott – a megyében a legsúlyosabbat – melyek nem álltak arányban az elkövetett cselekményekkel…
…Guba Dezső sorsának alakulása egy korszak, a kommunista és szocialista rendszer lenyomata is egyben.
A hevesi kovácsmester fia nagy reményekkel került Budapestre a Pázmány Péter Tudományegyetemre bölcsészhallgatóként, ahol szinte azonnal a Szociáldemokrata Párt ifjúsági szervezetének tagja lett. A Párt kollégiumi szervezetében a DOKOSZ-ban tevékenykedett, a szervezésben Kéthly Anna munkatársa volt. Négy nyelven beszélt.
1950-ben letartóztatták pártszervezői munkája miatt és az Andrássy u. 60.-ba hurcolták. Tíz évi büntetéséből öt évet töltött le, de mint büntetett előéletű személyt, a tanári pályától eltiltották. Így került haza Hevesre, ahol hiába volt megfigyelt személy a Kultúrház művészeti előadójaként, friss gondolkodású értelmiségiként szinte akaratlanul is maga köré gyűjtötte a cselekedni akaró embereket. A forradalmi napokban hiába hívták az országos szociáldemokrata pártközpontba, nem tudta itt hagyni Hevest, nem hagyta cserben társait.
A Miskolci Népbíróság Vida-tanácsa életfogytiglanra ítélte. Az 1963-as amnesztiával szabadult. Guba Dezsőre mindenki tisztelettel nézett fel. Hiteles ember volt, akinek a szavai és tettei között nem volt különbség.
Ahogyan fogalmazott az Andrássy u. 60-ban című versében:
„Félbeszakadt munka, derékba tört élet, Tavaszban fakadó ifjú lázadás…”
Rá és sorstársaira emlékeztünk ma Hevesen.
Heves Város Önkormányzata nagy tisztelettel köszöni Szabó Zsolt képviselő, Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész-városunk díszpolgára, a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola tanulói, Szabadné Dudás Ildikó és Gyimesi Attila felkészítő-tanárok, Nagyné Gulyás Katalin, Dr. Kádár Imréné és Majtényi Laura zenepedagógusok, valamint Ónody Éva író, emlékműsorban való közreműködését.
Fotó: Hevesi Hírportál/Jakab Tibor