A Helytörténeti Gyűjteményben megtartott, közös teázással és beszélgetéssel egybekötött rendezvény a régi hevesi szokásokat elevenítette fel a korabeli képek által, köztük olyanokkal, melyekről több generáció messzeségéből köszöntek ránk az ismerős arcok.
Gyimesiné Gömöri Ilona főmuzeológus a Mátyás naphoz köthető hagyományokra is kitért. Azt tartják, ha hideg az idő, Mátyás feltöri a jeget, ha viszont nem talál, akkor csinál. Egyes vidékeken úgy hiszik, hogy az ezen a napon keltetett tojásból verekedős kiscsirke bújik elő.
A hevesi hagyományok közül elsőként a munkákhoz kötődő nyári és őszi szokásokat mutatta be régi fotókkal illusztrálva, melyekből nagyon gazdag gyűjteménnyel rendelkezik a múzeum. Az aratókoszorúk történetét felidézve megtudhattuk, hogy azt az aratás végén készítették, és a föld tulajdonosának, vagy annak a gazdának adták át, akinek csépelték a gabonát. Az 1920-as évektől kezdve miniszteri felhívásra nagy aratóünnepeket tartottak az egész országban, így Hevesen is, melyet a tanító és a plébános együtt gondolt ki és tervezett meg.
Az ünneplők szép hosszú sorban vonultak be a városba, a menetet egy daliás legény vezette egy szál napraforgóval, két oldalán egy-egy lánnyal, akik kenyeret fogtak a kezükben. Mögöttük az aratáshoz szükséges eszközöket hozták, a menet végén cigánybanda szolgáltatta a zenét. A templomban megtörtént a kenyér szentelése, majd a Gazdakör udvarán az elnöknek adták át a megszentelt a kenyeret, amit megvágtak és közösen elfogyasztottak. Az aratóünnepre készített 5-6 koszorút a közintézményekbe vitték, majd folytatódott a mulatság. Kezdetben az aratás befejeztével, július végén tartották ezeket a rendezvényeket, az 1940-es évektől tolódott ki az időpont augusztus 20-ra.
A nagyon látványos felvonulások a helyi újságnak is színes tudósítanivalót szolgáltattak. Mára ez a szokás inkább csak emlék, amit nem lehet újjáéleszteni, hiszen hiányzik az alapja. Emlék, amit már csak képekről ismerhetünk, melyeken a szépen felöltözött párok, és a néhány pillanatra összeállt ismerősök mosolyognak a fényképezőgép lencséjébe.
A szőlő- és dinnyeszürethez kapcsolódó szokások kevésbé voltak ünnepélyesek; a szüreti maskarás bálokra – melyet a Gazdakör nagytermében tartottak – a vidámság, a játék volt a jellemző.
Műkedvelő színielőadások nyújtottak szórakozást és hoztak pezsgést a város kulturális életébe az 1900-as évek elejétől. Hevesnek zsöllyés, nagyszínpados létesítménye is volt, mely egy szerencsétlen mozifilm vetítés során égett le.
Hagyományokról az iparos élet esetében is beszélhetünk. Jellemző volt a munkamegosztás, a másik munkájának megbecsülése, és egymás vevőkörének tisztelete. Ugyanakkor a közel 400 hevesi iparos nagyon figyelt arra, hogy kontár ne kerüljön soraikba. A hevesi társadalom sajátossága volt a megosztottság; az iparosok nem keveredtek a földművesekkel, az úri réteg az alsóbb osztályokkal. Ez alól kivétel volt a Dalegylet, ahol minden rendű és rangú ember taggá válhatott.
Jellegzetes hevesi szokás a májuskosár, mely a ’30-as években jött divatba. A hagyományos májusfa állítás, a tréfás kapulopás szintén jellemző volt. Közös májfa is készült, melyre itallal teli üvegeket kötöttek, amiért a legényeknek föl kellett mászni. Pár éve új – a majális időszakához kapcsolható – folklór jelenség a városban a Marci választás, mely egy szóláshoz kötődően alakult ki.
Mivel a lakosság többsége mindig római katolikus vallású volt, sokrétű és gazdag vallási szokások alakultak ki. Az Úrnapi Körmenet Heves egyik tradicionális, ma is élő eseménye. A Máriás lányok – akik a legtiszteletreméltóbbak közül kerülnek ki – viszik Szűz Mária alakját. A központban felállított négy különleges virágsátor az Úrnapi Körmenetek során nemcsak vallási jelkép, hanem tetszetős látványossága a város főterének.
Zárásként az emberi élet három nagy eseményéhez – születés, házasságkötés, halál – kapcsolódó képekből válogatott Gyimesiné Gömöri Ilona. Hagyomány volt, hogy 6-8 hónapig tartották az újszülötteket pólyában, és többek között csuklóra kötött piros szalaggal védték a szemmel veréstől. Amíg nem volt megkeresztelve, nem nagyon engedtek senkit a közelébe. A házasságkötések, lakodalmak során különösen sok mágikus szokást gyakoroltak, mely elsősorban a bőség biztosítását segítette. A lakodalmi eseménysort a vőfély vezette végig, így egyes szokáselemek elterjedését befolyásolta, hogy a Jászságból vagy pl. a Palócföld irányából fogadták. Az élet utolsó nagy „szüksége” a halál. Hevesen a hatvanas évekig háztól temették a halottakat. A temetők megoszlása híven tükrözi a település lakóinak településen belüli helyzetét, számarányát. Jellegzetes szokás volt a sír körbejárása. Ez a képzeletbeli kör védelemül szolgál, melyen semmilyen ártó erő nem hatolhat át. Heves temetőiben napjainkban is megtalálhatóak a jellegzetes sírjelek, melyek ősi jelképei ma is követendő mintákat jelenthetnek a hagyományok tisztelői számára.
A sok-sok régi kép akkor is színesen láttatta a korabeli Heves szokásait és tradícióit, ha éppen fekete-fehér kópián őrzi az alakokat. A bakelitlemezről felcsendülő, kissé már karcos dallamok, és a teaházként funkcionáló múzeumi terem pedig hangulatossá varázsolta ezt az érdekes, tartalmas délutánt.
