Egy csipetnyi Agatha Christie, egy falatnyi Rejtő, némi Hofi és egy óriási adag Gulyás József – ez adja az esszenciáját azoknak a kisregényeknek, melyek eddig a háromdiplomás hevesi rendőrkapitány tollából születtek. Miután a beszélgetésünket megelőző nap sikerült kettőt is elolvasnom belőlük, értem már, miért biztatta a család, sok ismerős és barát a folytatásra, és miért az a sok pozitív olvasói visszajelzés.
A találkozóra – ahogy ő megfogalmazta – egy „műszaki átvizsgálást” követően került sor, amin időnként neki is át kell esnie. Miután tisztáztuk, hogy leginkább az írói hátterét fogom firtatni, és kevésbé a rendőrségnél végzett munkáját, bele is vágtunk, stílusosan „in medias res”. Azért persze minden másról is szó esett…
– A „Lidércnyomást” és az „Ikrek Havát” olvasva valóban érezni lehetett, hogy mely klasszikusok voltak Önre hatással. Bár, Rejtő mellett nekem még az Ötvös Csöpi-sorozat hangulata, miliője és sajátos humora is felsejlett.
„Kamaszkorom nagy felfedezése volt Rejtő Jenő, amikor nagy érdeklődéssel forgattam a matek és a biosz könyv helyett a képregényeket. Úgy 14-15 éves koromban találtam rá azokra a kis füzetekre, amelyek egy-egy Rejtő művet tartalmaztak. Ha volt annyi zsebpénzem, akkor megvettem őket, egyébként pedig a könyvtárban vadásztam rájuk. Agatha Christie-t pedig én meg is koronáztam volna, mint a krimi királynőjét. Otthon már mindkettejük regényeit rongyosra olvastam. Szeretem Bujtor műveit, tisztelem életművét, színészként, rendezőként, és forgatókönyvíróként is. Számomra Hofi is utánozhatatlan, kikapcsol, szórakoztat, feltölt.”
– Honnan jött az írásra való hajlam, a késztetés?
„Féltett kincsként őrzöm azt a szerelmes verses kötetet, amit középiskolában egy határidő naplóból készítettem, később a próza felé fordultam. A történelemhez kapcsolódó, kevésbé feldolgozott, különleges eseményekről írtam, egy kis romantikus szállal, intrikával színezve. Karl May regényei, a Tüskevár, a Kőszívű ember fiai, az Egri csillagok és az Elfújta a szél voltak akkor rám nagy hatással. Emellett a szalagavatónkra készítettem műsort, a gimis Ki Mit Tud-on Boncz Géza stílusában előadott prózával indultam. Az irodalom, az írás később is nagy szerepet játszott az életemben. Főiskolai szakdolgozatom az 1945-ös magyarországi hadműveletekről íródott katonai szemmel, magyar és orosz nyelven. Rengeteg forrásanyagot használtam, a saját gondolataimat és elképzeléseimet vezettem le benne, amit az Országos TDK-n 2. helyezéssel jutalmaztak.”
– Menjünk vissza egy pár évet az időben! Hogyan jött a képbe a katonatiszti főiskola?
„A gimis évek alatt történelem-földrajz tanári pályára készültem. Szeretem a régi idők históriáját, mindig is érdekelt, kik vagyunk, honnan jöttünk. És talán furcsa, de leginkább a XX. sz.-i háborúk története izgat, hiszen sok olyan dolog van a két világháború idejéből, ami nem, vagy csak kevésbé ismert. Foglalkoztatott a rendőri pálya is, jó motivációt jelentettek az akkori filmek nagy alakjai, köztük Columbo és Kojak. Aztán mire leérettségiztem, az egri Ho Si Minh tanárképző nem indított történelem-földrajz szakot, ahhoz pedig, hogy a rendőrtisztire jelentkezhessek, másfél éves sorkatonai szolgálat, és két év igazolt fizikai munkaviszony kellett. Ennyi idő alatt pedig el lehetett végezni a katonai főiskolát. Úgy gondoltam, nem éri meg várni, így jelentkeztem a Kossuth Lajos Katonai Főiskola BM Határőr tiszti szakára. Akkor nagy dicsőség volt, hogy bekerültem abba a 10 fős kontingensbe, akik Moszkvában határőr parancsnoki kiképzésen vehettek részt.”
– Gondolom, feltétel volt a jó nyelvtudás.
„Biztosan mindenkinek ismerős az a gyerekes helyzet, hogy amit tiltanak, azt mindenképpen ki akarjuk próbálni, amire viszont köteleznek, azt utáljuk. Én is így voltam az orosszal. Közepesen teljesítettem, úgyhogy ez valószínűleg nem volt szempont. Az első év, a nulladik, egyébként is a nyelvtanulás időszaka volt. Augusztus 28-án kerültünk ki, és novemberben már nyugodtan vásároltam egyedül. A kint töltött 13 hónap, a napi 50-100 szó elsajátítása elég tudást adott ahhoz, hogy az 1995-ben nálunk járt ukrán delegációnak én tolmácsolhassak. Abból az időszakból Jaroszlávlot nem fogom soha elfelejteni, 240 km-re Moszkvától, a tajgában. A patakban mosakodtunk, május végén félmeztelen ástuk a lövészárkot, a következő napon pedig szakadó hóesésben folytattuk. Sok pozitív és negatív tapasztalatot szereztem, de nekem az az egy év elég volt, hogy rájöjjek, ez nem az én világom. Kértem az áthelyezésemet Szentendrére, és 1988-ban ott diplomáztam. Somoskőújfalun kezdtem dolgozni a határőrségnél első tiszti beosztásban, 1991-ben pedig Hevesre kerültem nyomozónak, közben levelezőn végeztem a rendőrtiszti főiskola bűnügyi szakát. 1993 júniusában kaptam meg a diplomámat, ősszel pedig a bűnügyi osztályvezetői kinevezést. Az idei a 23. év, amit felelős vezetői beosztásban töltök.”
– Ennyi tennivaló és felelősség mellett mikor jutott ideje az írásra?
„Volt egy pár év, amikor más volt a munkaköröm, és egy picivel több szabadidővel rendelkeztem. Ekkor publikáltam sorozatban a Heves Megyei Hírlapban és a Hajnali Krimi c. újságban. Egyébként az írásaim mindig munka mellett születtek. Amikor 2008-ban lehetőség adódott, én is nyugdíjba mentem, aminek az első két hónapja egyfajta felüdülést jelentett, az utána következőkben viszont már nem találtam a helyem a civil életben. Hiányzott a pörgés, a cég, de piszkosul. Akkor a kedvem is elment az írástól, elszállt a hangulat a mondani akarással együtt. Két év múlva aztán kaptam egy ajánlatot, 2011. január 16-án reaktiváltak, azóta vezetem a hevesi kapitányságot. Ez talán az íráskedvet visszahozta volna, most azonban időm nincs rá. Félkész anyagok és elképzelések azért lapulnak a tarsolyomban.”
– Oktatóként a jövő rendfenntartóit segíti.
„Tizenhatodik éve tanítok heti négy órában belügyi rendészeti ismereteket a helyi középiskolában. Nagyon büszke vagyok arra, hogy volt tanítványaim közül itt Hevesen már tizenhatan a kollégáim. De dolgoznak más rendőri szerveknél és a katasztrófavédelemnél is olyanok, akiket én oktattam.”
– Az egyik könyvéből forgatókönyv és színdarab is készült.
„Az HBO a 90-es évek végén meghirdetett egy forgatókönyvíró pályázatot. Ekkor dolgoztam át a 2010-ben könyvben is megjelent „Óriás a törpék között” történetét. Az ötletet a rendszerváltás korából vettem, az alakokat pedig tágabb környezetünkből. Beküldtem a pályázatra, de nem értem el említésre méltó eredményt. Egy haszna mégis volt: a Gárdonyi Géza Színház akkori igazgatójának nagyon tetszett és színre akarta vinni. Elkészültem a színpadi változattal, de addigra ő már nem volt a helyén.”
– Beszéltünk arról, hogy vannak kiadásra váró és félkész anyagai is.
„A „Viperák” a délszláv háborúhoz kapcsolódó, de itthon játszódó történet, ami nem annyira ponyva, inkább egy mélyebb mondanivalóval rendelkező írás. Hogy ez megjelenik-e nyomtatásban, nem tudni. Az első három könyvemből kettőnek a kiadása Kolláth Józsefnek és a szponzoroknak, a harmadik a Novum Verlagnak köszönhető. És van félig elkészült krimim, amin Agatha Christie hatása érezhető.”
– Egy rendőr, főleg egy kapitány élete nem túl „családbarát”.
„Szerencsére, a nejem és a gyerekeim is a hosszú évek alatt el tudták fogadni, hogy olykor nincs karácsony este, vagy húsvét hétfő, mert mennem kell. Ha nem áll mögöttünk egy biztos, nyugodt háttér, ami erőt, türelmet és kitartást ad, akkor ezt a munkát nem lehet jól végezni. A karrierben oroszlánrész jut a családomnak, amit soha nem tudok nekik eléggé meghálálni. Büszke vagyok a feleségemre, aki 30 éve áll mellettem jóban-rosszban, a fiamra, akit – negyedévesként – rövidesen vár az orvosi pálya, és a lányomra, aki talán az én egyik álmomat valósítja meg azáltal, hogy a történelem-földrajz szak irányába tekintget.”
A szabadidejében horgászó, és Földi Pál II. világháborús történeteit olvasó, magát csak viccesen „félnótás” lokálpatriótának tartó rendőrkapitány sokat tanult elődjétől, Francsics Ottótól, valamint egykori és mostani kollégáitól becsületből, emberségből és munkából. És hogy meddig számíthat a hevesi rendőrkapitányság mostani vezetőjére? Ameddig bizalmat kap a főnökétől, amíg bírja az egészsége és támogatja a családja. És reméli, hogy talán hagyott valami maradandót az utókorra is.
