Milyenek lehettek a boldog békeidők báljai Hevesen? Hogyan érkezett el hozzánk a bécsi divat? Volt-e különbség a nemesek és polgárok mulatsága között?
A boldog békeidők kezdetét jelentő 1867-es kiegyezés – mely a polgári fejlődés kezdetét jelentette – felívelő korszakot hozott Heves számára is.
A változás a társas életre is hatott, hiszen a levert szabadságharc után csak lassan, éppen ebben az időszakban indult meg a társasági élet. Ennek kiváló alkalmait jelentették a bálok, melyek főként farsang időszakához kapcsolódtak. Ezek a táncos mulatságok társadalmi rétegek vagy foglalkozási ágak szerint szerveződtek. A népbálon a földművelők, iparosok vettek részt, hogy az alacsony „bemeneti díj” mindenkinek elérhető legyen. A polgárság – hivatalnokok, értelmiség, kereskedők – külön bálozott, ahol a „bemeneti díj” éppen a duplája volt a népbálénak. A „művelt birtokos osztály” számára úgynevezett „nobel-bálokat” tartottak, mely elnevezés kifejezte a nemesi származást [nobilis-nemes]. A nobel-bálokra a leírások szerint „nemcsak Heves városának, hanem az egész megyének minden művelt egyénisége, nő úgy mint férfi hivatalos” volt.
A báli ruhát a tehetősek Budapestről és Bécsből rendelték a már elérhető divatlapok alapján.
A jótékonysági bálokat pontosan meghatározott céllal, egy köztiszteletben álló bálanya támogatásával rendezték. Lebonyolításukat célszerű volt öszszekötni sorsjátékkal, mert szívesebben adtak az emberek támogatást, ha nyerhettek is. A nyereményt az előzőleg felajánlott tárgyak jelentették, melyeket számok alapján húztak ki.
A kiegyezés évében épült meg Heves új iskolája (mely a mai Plébániahivatal helyén állt), melynek támogatására három bált rendeztek. A jótékonysági eseményről részletesen tudósították az Eger című megyei hetilapot. A megjelent cikkekből tudjuk, hogy a bálra legalább négyszáz táncos párt vártak. A nagy néptömeg ellátásáról gondoskodni kellett: „remélhető, hogy nagy néptömeg lesz jelen, a kit az iskola nem vonz, azt majd vonzza a zene, kalács és a sült tyúk.” A bált a városházán rendezték meg, ahol a nagyterem mellett még három szoba szolgált tánchelyiségül. A szervezők kérték a megye pártolását, hogy „azok, kik el akarnak jőni, de valami ok miatt nem jöhetnek, küldjenek maguk helyett képviselőt, egyforintos bankó képében…”
A nemesi családok társadalmi szerepvállalását mutatja, hogy Dobóczky Ignácz képviselő felesége, Orosz Zsófia vállalta a bálanyai szerepet. Külön számítottak Nánási Ignácz hevesi birtokosra, aki Egerben volt jogász, hogy hozza el jogász barátait is.
A sorsolásra több mint 200 nyereménytárgyat ajánlottak fel. Lássunk közülük néhány példát! „. khínai ezüst theaforrázó, mely a mellett, hogy igen becses, azon tulajdonsággal bír, hogy a rósz theát is jóvá teszi; van óratartó kettő, melyen a rósz óra is jól jár, s mindig tudja az ember, hányat ütött az óra; van egy pár szép harisnyakötő, a ki azt viseli, az élet útján soha el nem botlik; van egy pár papucs, ha nő nyeri meg, minden férfit papucs alá vehet, ha férfi nyeri meg, soha sem jut papucskormány alá; van egy szép erszény, melyből a pénz soha ki nem fogy, van szivartárcza, melyben a dragaderos is regaliává [rossz, drága szivar élvezhetővé – szerző] lesz, van sipka, mely a gondot maga alatt meg nem tűri.”
A nyeremények között voltak olyanok is, melyek már több bálon is szerepeltek. Például egy „hárásztoilú canárimadár Egerből Tenkre szállott, onnét Hevesre, Hevesről Boczonádra. A nyerő örömében földhöz vágta az üvegszemű madarat, mely…[még] sok jótékony bálban fog még szerepelni.”
A három bál teljes bevétele mintegy 700 Ft volt, mellyel jelentősen hozzájárultak az iskolaépítés költségeihez.
A bálok később is a társasági élet meghatározó, a helyi társadalmi elit számára kötelező eseményét jelentették. [Forrás: Eger című hetilap 1867. évi 14. 21. 47. számai]
Gömöri Ilona tagintézmény-vezető Hevesi Helytörténeti- és Sakktörténeti Gyűjtemény, Kő Pál szobrászművész állandó kiállítása
