Soha nem látott képeket és legendákat hozott magával péntek estére Gy. Gömöri Ilona muzeológus és Szedlák György arra a megemlékezésre, mely gótikus bronzharangunk 550. évfordulója alkalmából, a Márton-napi Vigasságok keretében várta az érdeklődőket.
A megemlékezés szakmai programjaként helytörténeti előadásokon elevenedett meg a város középkora. A muzeológus asszony a hevesi harang kultúrtörténetéről beszélt, majd Szedlák György rekonstrukciós rajzon érzékeltette a 15. századi templom és környezete lehetséges megjelenését. Vázolta, hogyan öntötték a harangokat és hogyan készítették a haranglábakat.
Az évfordulóhoz kapcsolódó korábbi írásokból kiderül, hogy a 400 évig föld alatt pihenő emlék a Művelődési Ház építésénél, a vízvezeték árkának ásása során került újra a felszínre, majd az egri Múzeum állandó kiállításán mutatták be. A harangot azonban a hevesiek akkor is a magukénak érezték, és a rendszerváltás előtti utolsó tanácsülésen döntöttek arról, hogy kérelmezik a visszaszállítását.
Az összefogás meghozta gyümölcsét, és 1990 szeptemberében először a római katolikus templomban, 2006-tól pedig a múzeumban láthatjuk Heves korabeli gazdagságának egyik jelentős bizonyítékát.
Arról, hogy hol volt elrejtve, legendák keringtek. Volt olyan elképzelés, hogy vizes, mocsaras vidéken ta-lálható, más harangokhoz hasonlóan, amiket szintén elástak Magyarország török uralom alatt álló része-in. Sokan azt gondolták, hogy a Hanyi partjára vitték ki szekéren, ahol elsüllyedt. Szedlák György nagy-apja, Vígh Lajos leventeoktató, később egyházbíró a háborút követően – a parókia rendbetételekor – tudta meg Buczkó János esperestől, hogy létezett egy írás, mely szerint a harangozólak felé, a templom bejáratától mintegy 35 méterre rejti a föld a fél tonnás „öregharangot”.
A pontos lelőhelyet tartalmazó okiratot azonban nem találták, valószínűleg áldozatul esett Malinovszkij katonáinak, akik a parókián voltak elszállásolva, és tüzelőnek, vagy a sárba ragadt szekerek kiszabadítá-sához használták az értékes könyveket és egyéb iratokat.
Ezekről emlékezik meg Szedlák György a „Kondulatok egy harangért” c. írásában, aki számára nem volt meglepetés 1966. szeptember 29-e, hiszen ő már 13 évesen ki akarta ásni Heves legjelentősebb tárgyi emlékét, mely most, közel 50 évvel később is felvirágozva várja az ünneplőket.
