A véletlennek köszönhetően lett óvónő – a 2015-ben 40. jubileumát ünneplő, és azóta nyugdíjas pedagógus – Lukács Istvánné. A hivatásáról hihetetlen lelkesedéssel mesélő Vera óvó néni 1975-ben érettségizett a Gárdonyi Géza Gimnáziumban, majd a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola orosz-történelem szakára jelentkezett. A sors azonban más utat szánt neki; egy pont híján nem vették fel a főiskolára. Mivel gyerekkorától tanár szeretett volna lenni, úgy gondolta, képesítés nélkül fog tanítani, aztán újból próbálkozik. Így sem tudott azonban elhelyezkedni, iskolában legalábbis.
Adódott azonban más lehetőség, amely szintén a pedagógusi pályára, igaz,„csak” a még nyiladozó értelmű kicsik felé irányította. 1975. október 15-én kezdett el dolgozni a III. sz. Napközi Otthonos Óvodában, ahonnan – pár éves kitérő után – tavaly búcsúzott.
– Térjünk vissza a kezdetekre! Mikor érezte úgy, hogy az óvónői hivatást mégis Önnek találták ki?
„A gyerekekkel és kollégákkal töltött pár hónap elég volt erre. Egy év múlva az akkori vezető, Csikós Ferencné Mártika helyetteseként, 1978-tól pedig már képesített óvónőként dolgoztam. Két év múlva Barcsik János igazgató kérésére, hosszas gondolkodás után fogadtam el a tarnabodi óvoda vezetői állását, pedig akkor még csak 23 éves voltam; nyitott az új dolgokra, de izgalommal és aggodalommal töltött el a feladat nagysága. Az egy csoporttal működő oviban tartalmas, sokrétű tevékenységet kellett ellátni. Az óvónői és vezetői munka mellett az élelmezés vezetői feladatok is rám hárultak, amivel ráadásul egyéb, szó szerint súlyos dolgok is jártak: sokszor én vittem Hevesről busszal a szükséges zöldségeket az óvoda konyhájára.
A következő évben népszerűsítő programjainknak, a családlátogatásoknak és szülői értekezleteknek köszönhetően már két csoportot indíthattunk, 52 tarnabodi és alatkai gyermekkel. Az udvart játékokkal szereltük fel, az óvoda kívül-belül sokat szépült és fejlődött az elkövetkező években. Nagy megtiszteltetés volt, hogy a munkámat nem csupán a kollégák és a szülők értékelték, de a szakma is. 1983 júniusában, pedagógus napon Miniszteri Dicséretet kaptam.”
1985-ben született meg első gyermeke, Detti, akit még két kislány, Brigi és Rita követett. GYES után visszavárta a tarnabodi óvoda, ahol pár évig még egyengette az intézmény útját. Ez idő alatt csoportszobát építettek, ebédlőt alakítottak ki, új bútorokkal tették otthonosabbá az épületet.
– A Tarnabodon eltöltött éveket felváltották a hevesiek. Hogyan került vissza első munkahelyére?
„1995-ben pályázat útján tértem vissza. Függetlenített vezetőként, heti 6 órában dolgoztam csoportban, és helyettesítettem, ha arra volt szükség, irányítottam a pedagógiai munkát, gyakoroltam a munkáltatói jogköröket, kapcsolatot tartottam a szülőkkel, munkatársakkal, társintézményekkel, a fenntartóval, és minden olyan intézménnyel, amellyel az óvoda napi működése során érintkezésbe került. Szerettem a vezetői munkát, de pedagógusként a gyerekek voltak a legfontosabbak. A sok tennivaló miatt persze a sajátjaim egy kissé háttérbe szorultak, mert mindig maradt otthonra is valamilyen megoldandó óvodai feladat. A helyzet azóta változott meg gyökeresen, amióta nem kell nap, mint nap bejárnom dolgozni, és így első helyre került a család, közülük is a legkisebb, a két és fél éves Panka unokám.”
– Mennyiben volt más 40 évvel ezelőtt a legkisebbeket „óvni”?
„Az akkori gyerekek sokkal ingerszegényebb környezetből jöttek, szófogadóbbak, tisztelettudóbbak voltak. A mai kicsik életében sokszor elsődleges szerepet tölt be a TV, a számítógép, hiszen a szülők a napi hajtás, a megélhetési gondok miatt kevesebbet tudnak velük törődni. Ezek miatt több, és a korábbiaktól eltérő feladat is hárul az óvodai dolgozókra.”
– Hogyan lett Csoda-Vár a neve a tavaly 60. születésnapját ünneplő óvodának?
„2011-ben az összevont intézmények igazgatója, Rózsa Sándor kérdezte meg, hogy szeretnénk-e nevet változtatni, mert a kettes ovi már jelezte ezt a szándékát. Korábban felvetődött bennünk is az ötlet, de a módosítás jelentős kiadással járt volna, így nem valósult meg. A kollektíva hosszas töprengés és ötletelés után, szavazással döntött a Csoda-Vár mellett, ami szerintem is nagyon jól tükrözi azt a gyönyörű óvodabelsőt, és külsőt, mely a gyerekeket várja. Így a szép környezethez és az intézményben folyó tartalmas munkához illő névvel működhettünk tovább 2012.januártól. A színvonalas névadó ünnepségre verset is írt az egyik kolléganő, amit azóta minden kis óvodásunkkal megtanítunk.”
– Az új dolgok megismerése, elsajátítása és alkalmazása a pedagógus mesterségnél is elengedhetetlen.
„Mindig is nagyon fontosnak tartottam az önképzést, a szakmai fejlődést, ezért számtalan továbbképzésen vettem részt. 1984-ben elvégeztem egy 2 éves “Komplex gyakorlati szemináriumot” a sokrétű szakmai ismeret elsajátítása céljából. A nevelő-oktató munkát érintő változásokat követve újabb és újabb feladatokkal kellett megbirkózni, ezért a Budapesti Műszaki Egyetem Pedagógiai Karán 2007-ben sikeres szakvizsgát tettem Közoktatás vezetői és Érdekvédelmi szakon.”
– Beszéltünk már az elismerésekről. Melyeket tartja a legfontosabbnak?
„A Miniszteri Dicséret mellett 2004-ben „Kimagasló pedagógiai munkáért” emlékplakettet, 2008-ban Heves Város Közszolgálatáért kitüntetést, 2011-ben „Kiváló oktató-nevelő munkáért” elismerést kaptam.
Ezeket a díjakat is fontosnak tartom, hiszen nagyon jól esik az elismerés, de számomra még többet jelent az, hogy azok a gyerekek és a szüleik is megismernek, megállítanak és érdeklődnek felőlem, akiknek még pályakezdő koromban olvastam a meséket. Örülök, amikor hallom, hogy milyen sportsikereket, vagy egyéb, kimagasló eredményeket érnek el az egykori hármas ovisok, amikor a sok értelmes és okos gyerek évek múltán orvosként, pedagógusként, vagy mérnökként mosolyog rám.”
– Az óvoda jó híréhez természetesen elengedhetetlenül fontos az összetartó kollektíva, a csapatmunka.
„Mindenképpen. A kollégáim a mai napig nyitottak az új dolgok iránt, és igyekeznek a gyerekeknek nem csak a nevelés terén, de tárgyi feltételekben is a lehető legjobbat biztosítani. Az évek során elértük, hogy sok szülő úgy íratja be gyermekét, hogy hallja a rengeteg pozitív jelzést a nálunk folyó munkáról. Intézményünk nyitott, alapítványunk segítségével gyermekhetet szervezünk, ahová a leendő kiscsoportosokat hívjuk, farsangi mulatságunkra több száz vendéget várunk, és sok rendezvényen veszünk részt. A Gondozási Központba járóknak közel két évtizede okozunk örömet karácsonykor, Anyák Napján, vagy az Idősek Napján.”
A Csoda-Vár Tagóvoda vezetője 40 év után csak a nevelő munkától köszönt el. Az alapítvány kuratóriumának elnökeként ma is segíti az alapítvány munkáját. Büszke arra, hogy a pályakezdő korában három csoportos óvoda az ő vezetői tevékenysége idején kívül-belül teljesen megújult, és mára öt csoportos intézménnyé fejlődött. Bízik benne, hogy az itt dolgozó, szakmailag jól felkészült, lelkes kollektíva még sokáig öregbíti az óvoda jó hírét.
– Milyen útravalóval látná el a pályakezdő kollégákat?
„A család nagyon fontos, és bár az óvoda nem a család szerepét veszi át, dolgozzanak úgy, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a rájuk bízott gyermekekből. Segítsék és éljék meg azt a csodát, ahogyan ezeknek a kisembereknek az értelme nyiladozik és fejlődik, de mindenekfölött szeressék őket, mert a gyerekek nagyon hálásak tudnak lenni, olyanok, akik a szeretetet és gondoskodást hatványozottan adják vissza.”
