Nagy érdeklődés mellett nyílt meg a Műcsarnokban Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész nagyszabású retrospektív kiállítása, a “Szárnykészítő”. A tárlat, amely 2026. február 15-ig látogatható, nem csupán a művész páratlan életművének átfogó bemutatója, hanem egy mélyreható utazás a magyar sors, hit, és identitás szimbólumai között.
Heves Mesterének, Kő Pálnak a munkásságát a szakrális témák, az archaikus anyaghasználat és a népmesei motívumok szövik át. Ahogyan maga a művész fogalmazott, a szobrai célja, hogy “a koromat, a magyarságomat, a hovatartozásomat, a világnézetemet sugározza”. Ez a programadó gondolat tökéletesen tükröződik a Műcsarnok termeiben, ahol a fafaragások, bronzszobrok és nagyméretű köztéri tervek makettjei párbeszédbe lépnek egymással.
A kiállítás különös hangsúlyt fektet a művész jellegzetes anyagára, a fára, mely Kő Pál keze alatt szinte élő, lélegző anyaggá válik, hordozva a paraszti kultúra és az archaikus hitvilág örökségét.
“Emlékkiállításunk egyben tiszteletadás a 20. század második felétől a kétezres évek első évtizedéig aktív szobrász gazdag életműve előtt, amelyet egy új aspektus felől közelít meg: a kisplasztikákon keresztül jelöli ki az életmű fontos csomópontjait.
A kiállítást három teremben rendeztük el. Az első teremben bemutatásra kerülnek a legkorábbiaktól számított kisplasztikák, amelyekkel annak idején, a Képzőművészeti Főiskola elvégzése után Kő Pál hamar ismertté vált. Ezek a szobrok főleg fából, kőből és néha bronzból készültek. A fából faragott szobrokat gyakran kifestette (Látomás, Gyűrűfű, Nagy Kék Madár), vagy valamilyen pop-artos elemmel, használati tárggyal öltöztette (Kislány arany fülbevalóval, Kossuth).
A második teremben az érett művész plasztikái láthatók, amelyeket a köztéri szobrászatáról készült fotódokumentációval egészítettünk ki. Ezek között a munkák között a leggyakoribb szobortípus a portré, és sok kisplasztika itt a köztéri szobor vázlataként működik. A nyolcvanas évektől készültek azok a bronzok, amelyek magyar költők (Kölcsey, Sinka István, Nagy László, Szécsi Margit), írók, zeneszerzők (Bartók, Kodály), művészek (Aba-Novák, Csontváry, Jankovics Marcell, Samu Géza) és királyok (III. Béla, Károly Róbert, Aba Sámuel) szobraihoz vázlatként készültek. A köztérre helyezett, királyokat és a magyar történelem és közélet szereplőit ábrázoló szobrai általában életnagyságnál kisebbek, és fontos szerepet kap a talapzatuk, amely vagy megemeli ezeket a középmagas szoboralakokat, vagy teljesen leviszi azokat a szemlélő magasságába. Ez a fajta lépték, ami az életnagyságúnál kisebb formából következik, sokkal emberközelibbé, az értelmezés szempontjából elérhetőbbé teszi ezeket az alkotásokat. Ebbe a terembe kerültek azok a szobrok is, amelyek az utolsó években készültek, de szemléletük tekintetében visszatértek az életmű kezdeti szakaszának jellemzőihez.
Az utolsó, harmadik teremben a Mohács Történelmi Emlékhely szoborinstallációjának Kő Pál által készített darabjait mutatjuk be: II. Lajos, Szulejmán, Tomori Pál alakjait, egy nagy Számszeríjjal és egy Török ló szobrával. Kiegészítve az életmű azon kisplasztikáival, amelyek kapcsolódnak a mohácsi szobrok forma- és gondolatvilágához, mint a Táltos vagy a Szélhárfa” – olvasható a Műcsarnok honlapján.
A hatalmas érdeklődés hűen tükrözi Kő Pál művészetének időtlen érvényét és azon képességét, hogy a hagyományos, népi gyökerekből táplálkozva is modern és egyetemes üzenetet közvetítsen. A kiállítás kihagyhatatlan program mindazok számára, akik szeretnének elmélyedni a magyar szobrászat egyik legmeghatározóbb alkotójának gondolati világában.
Fotók: Facebook/Hevesi Halász Kúria, Facebook/Műcsarnok
