Közös megemlékezésre várta Heves önkormányzata a városlakókat november 4-én, a Nemzeti Gyász Napján. A városháza előtti ’56-os emlékműnél Dr. Harkácsi Péter történelemtanár felidézte az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének történetét, majd a jelenlévők mécseseket gyújtottak a forradalom hőseinek és áldozatainak emlékére. Az emlékprogramon közreműködött Balogh Margó igazgató és Kovács Sándor pedagógus is.
Az emlékprogram során elhangzott: “1956. november 4-én hajnalban indult meg a szovjet hadsereg magyarországi inváziója, aminek célja a forradalom leverése, a szocialista blokkból kilépni szándékozó, Nagy Imre vezette kormány megdöntése és a demokratikus rendszer felszámolása volt.
Hajnali 5 óra 20 perckor Nagy Imre, a minisztertanács elnöke így szólt a magyar néphez:
„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!”
A következő napokban a világ felháborodva, ám tétlenül figyelte, ahogy a szovjetek páncélosaikkal megszállják Magyarország városait, lefegyverzik hadseregét, és hatalomra juttatják Kádár János kormányát. A forradalom harcosai nem nézték tétlenül a támadást, Budapesten és az ország számos pontján kilátástalan fegyveres harc kezdődött a sokszoros túlerővel szemben.
Háború hadüzenet nélkül. Így lett november 4-e az 1956-os forradalom és szabadágharc véres leverésének a napja az idegen hatalom ellen küzdő nemzet gyásznapja.
Az áldozatok száma november 4-én a fővárosban 135 volt. Az októberi 23. és január 16. közötti események embervesztesége országos viszonylatban 2652 halott volt, és 19 226-an sebesültek meg. A forradalom leverését követő megtorlásban az ENSZ bizalmas adatai alapján 453 embert végeztek ki. 1958-ban bírósági ítélet nyomán életükkel fizettek a vezető személyiségek: Nagy Imre, Maléter Pál, Gimes Miklós, Losonczy Géza és Szilágyi József.
1956 októberében mind a tízmillió magyarnak egy századmásodperc szabadság jutott. És mégis, egy egész nemzet őrizte, egy egész világ tiszteli ezt a villanásnyi időt. Becsüljük meg mi is, mert néha egy szívverés többet ér, mint egész évszázadok.”
