Több távon és korcsoportban mérették meg magukat a futás szerelmesei június 14-én. Több mint nyolcvanan álltak a rajtvonalhoz és “áldozták” fel a vasárnap délelőttöt a versenyzés kedvéért. A legfiatalabb nevező 2 éves, a legidősebb pedig 65 éves volt.
“A mai nap más tanulsággal is szolgált: A versengés, a küzdelem mellett a mai rendezvény az összefogás erejét mutatta meg. Több tucat segítő fogott össze azért, hogy ez az esemény sikerrel záródjon.
Ki forgalomirányítóként, ki adminisztrátorként, vagy éppen érem vagy a víz kiosztásában segédkezett.
Köszönet jár a rendőrségnek, a polgárőrségnek, és a Hevesi Mézédes Tisza sziget tagjainak akik a biztonságunkról gondoskodtak.
Külön szeretnénk köszönetet mondani Frisch László ultrafutónak és Dányi Márta tanárnőnek. Az ő áldozatos munkájuk nélkül nem valósulhatott volna meg ez a rendezvény.
Amit mi ígérhetünk: jövőre újra “nekifutunk”, hogy ti újra futhassatok!” – olvasható a Sikeres Hevesért Mozgalom bejegyzésében.
Eredmények:
Gyermek kategóriák:
Törp 40 m
Lány:
1. Jekkel Olívia
1. Kandikó Sára
3. Vass Hanna
Fiú:
1. Fodor Bálint
2. Major Norman
2. Farkas Tamás Denisz
U8 180 m
Lány:
1. Zsákai Liana
2. Szűcs Nóra
3. Nagy Incédi Rozina
Fiú:
1. Marsi Zalán
2. Dobos Ármin
3. Róka István Zsolt
U10 380 m
Lány:
1. Göcző Dóra
2. Csibi Lili
3. Árvai Léna
Fiú:
1. Szigeti Tamás
2. Donka-Nemes Gábor
3. Fodor Bence
U12 900 méteres utcai futam
Lány:
1. Farkas Emma
2 .Farka Dzsenna Lívia
3. Sztanek Csenge
Fiú:
1. Bakos Ferenc
2. Nagy Nikolasz
3. Rácz Armando
U14 1600 méteres utcai futam
Lány:
1. Veres Luca
2. Szabó Hanna Vivien
Fiú:
1. Sztanek Máté
Utcai 3 km-es futóverseny végeredménye:
1. Birnbaum István 10:18
2. Magda Máté 10:28
3. Zsák József 12:35
4. Morvai Péter 12:44
5. Pósa Bálint 13:01
6. Varga Sándor 13:34
7. (1.) Polgár Petra 14:39
8. Vajda Zsolt 15:09
9. (2.) Vajdàné Sajó Ágota 15:16
10. (3.) Mikóné Gyenes Judit 15:25
11. (4.) Kiskartali Judit 15:53
12. Vajda Viktor 16:11
13. (5.) Krisztián Dóra 16:17
14. (6.) Lévai Panna 16:28
15. (7.) Jekkel-Tàbori Nikolett 17:01
16. (8.) Uzelman Zita 17:01
17. Deli Gábor 17:16
18. (9.) Nemesiné Orcsik Szilvia 17:50
19. (10.) Fehér Dóra 18:02
fotók: Facebook/Sikeres Hevesért Mozgalom
