Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán. A kormányfő ismertette: a minimálbér 11 százalékkal nő és 322 800 forint lesz havonta, míg a garantált bérminimum 7 százalékkal emelkedik és 373 200 forint lesz havonta.
Rámutatott: a kormány munkaadó is, és ágazati bérfejlesztéseket hajt végre, amelyek befolyásolták ezt a megállapodást. Tanárok, egészségügyi dolgozók, igazságügy, fegyverpénz, önkormányzati alkalmazottak, kultúra, szociális szféra – mind olyan területek, ahol 15 százalékos béremelés történik 2026-ban is. Emellé jönnek az adócsökkentések, amelyek elsősorban a családok helyzetét javítják majd – tette hozzá. A megállapodáshoz a kormány segítséget nyújtott részben adócsökkentésekkel, részben a kereskedelmi és iparkamarával kötött 11 pontos kis- és középvállalkozók számára nyújtott adókedvezményekkel.
Ez “elvitt a költségvetésből” 90 milliárd forintot, ezért nem volt lehetséges, hogy még járulékcsökkentést is végrehajtsanak, amit szeretettek volna, mert nem fért bele az észszerű költségvetési gazdálkodás kereteibe – mutatott rá. Nem mondtak le erről, de nem tudják az évet ezzel kezdeni. A miniszterelnök, szintén a megállapodást támogató elemként, említette az első otthonteremtés háromszázalékos hitelprogramját, mondván, ez nem a bérekhez kapcsolódik, de oly módon összefügg vele, hogy a legtöbb ember számára a jövedelemszerzés célja a saját lakáshoz jutás, és ez a fiatalok esetében különösen így van.
Orbán Viktor jelezte: egy bizonyos szint fölé nem tudják vinni a gazdaság növekedését addig, amíg a háború árnyéka itt van a fejünk felett, és súlyos hatással van Közép-Európára, valamint a német gazdasági övezetre. Ilyen nemzetközi körülmények között még inkább felértékelődik, hogy nem a kormánynak kellett döntenie, hanem a felek meg tudtak állapodni.
Orbán Viktor gratulált a munkaadóknak és a munkavállalóknak a megállapodás tető alá hozásáért, és hangsúlyozta: a kormány szívesen írja alá ezt, mert a megállapodás nem tér el a munkaalapú társadalom megteremtésének nagy tervétől, ami a kabinet lépéseit már 15 éve vezeti. Emlékeztetett, hogy 2010-hez képest egymillióval többen dolgoznak és úgy értékelt: Magyarország a teljes foglalkoztatás állapotában van, ma már a munkaerő hiánya jelentősebb kihívás a gazdaság számára, mint a munkanélküliség. Jelenleg 65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak. Még így is marad 20-30 ezer olyan betöltetlen állás, amire egyelőre nem enged be a kormány külföldről vendégmunkásokat – tette hozzá.
“Abban reménykedünk, hogy Magyarországról tudjuk még ezt a 30 ezer helyet is föltölteni, tehát mi a foglalkoztatás további növekedésére számítunk ” – mondta.
Forrás: kormany.hu
