“Örökség” címmel nyílt meg Árvai Erzsébet különleges kiállítása a Halász-kúria galériájában. A tárlat a képzőművész pedagógus életművéből válogatott, bemutatva, mennyire szemet gyönyörködtető alkotások születhetnek a különböző textilanyagok felhasználásával. A kiállítást és az alkotót Erdészné Turcsányi Katalin, a Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola művészeti vezetője, igazgatóhelyettes méltatta, a megjelenteket Halassy Csilla intézményvezető köszöntötte.
“Ez a szó – örökség – többféleképpen is értelmezhető, és mindegyik értelmezés szorosan kapcsolódik Árvai Erzsébet életéhez és munkásságához…Mit hozott Erzsike az ősöktől? A kézművesség, a zene, a művészet szeretetét, a munka becsületét, a hit erejét. A rákényszerített vakbuzgó vallásosságtól ugyan elfordult, de a hite, amint láthatjuk is, át- és átjárja alkotásait.
Textilmunkái, selyembatikjai különös módon ötvözik a hagyományt és a modernséget. A régi kézi szőtteseket használja alapnak, háttérnek, keretnek. Művei egyszerre gyökereznek a hagyományban és nyúlnak a jelen felé. A kézi szövés archaikus, ősi világa találkozik bennük a selyembatik modern, színekben gazdag kifejezőerejével, a selyem festett, áttetsző könnyedségével. Ez az összeolvadás nem pusztán technikai bravúr, hanem szimbolikus gesztus: múlt és jelen párbeszéde, amelyben új értelmet nyer a szó: örökség.
Képei központi témái mindannyiunk számára ismerősek és fontosak: a hit, a szeretet, az anyaság, a születés-érkezés, az útkeresés. Gyakran ábrázolja a korpuszt, nem pusztán vallási szimbólumként, hanem az emberi lét szenvedésének és reményének egyetemes jelképeként, így válik egyszerre vallási és emberi jelképpé, a halál és az újjászületés szimbólumává. Meglátja egy korhadt fában, az árnyakban, a fényekben, mert fontos számára a természet: a fények és árnyak világa, a formák gazdag nyelve, amely Siroki művésztelep légköréből is táplálkozik.
A fények játéka, az árnyak sűrűje, a formák érzékeny világa mind ott rezdül egy-egy alkotáson. A művész számára a vizuális érzékelés nem csupán szem dolga – sokkal inkább a léleké. Érzi a magzat és a nap párhuzamát, a test és a növény rokonságát – azt a csodát, hogy az élet minden formája összekapcsolódik.
Több képét versek ihlették – köztük József Attila költeményei, aki talán legközelebb áll hozzá. Mert József Attila verseiben is ott van az, ami az ő műveiben: az a mély, emberi vágy, hogy értelmet találjunk az életben – és szépséget, még a legnehezebb pillanatokban is.
Életműve friss, eleven és telve van kereséssel, kísérletezéssel. Alkotásai nem csupán szépek – tanítanak is. Megmutatják, hogy az örökség nem teher, hanem erőforrás, amelyből újra és újra meríthetünk. Ezek a művek nem harsányak, nem kívánnak mindenáron meggyőzni, hanem megszólítanak, elgondolkodtatnak, és csendben bevezetnek bennünket abba a belső világba, amelyből születtek.
Ez a tárlat nemcsak a művészi örökségről szól, hanem a pedagóguséról is. Negyven éven át tanította a gyerekeket rajzolni, látni, gondolkodni. Az ő kezei között a rajzóra sosem pusztán technikai gyakorlat volt, hanem találkozás a széppel, a kíváncsiság ébresztése, a látás megtanítása. Számtalan tanítványa indult el általa a művészet útján, s gyermekei számos rajzversenyen értek el kimagasló eredményt. Sok kézműves tábort, kicsi művésztelepet szervezett, vezetett – itt a régi Gyermekházban is -, ahol a gyerekek nemcsak rajzolni tanultak, hanem közösséget építettek, barátságokat kötöttek, és megtapasztalták az alkotás örömét. Ez az örökség talán még a műveknél is maradandóbb.
A gyerekek szemében ő volt az a tanár, aki hitt bennük, aki felfedezte bennük a tehetséget, és segített a kibontakozásukban. Negyven év alatt generációkat nevelt a szépre és az érzékenységre. Így válik teljesen érthetővé a kiállítás címe: „Örökség”. Örökség a művekben, amelyekben ott él a hit, a szeretet és a természet tisztelete. És örökség az emberekben – tanítványokban, gyerekekben, családban, közösségben – akik mind viszik tovább azt a szellemi és lelki gazdagságot, amelyet tőle kaptak” – hangzott el Erdészné Turcsányi Katalin köszöntőjében, aki kiemelte azt is, mennyire szerencsés, hiszen Erzsike a Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola képzőművész pedagógusaként már két évtizede a kollégája, valamint a Blaha Színkör egykori aktív tagjaként alkotótársa és barátja is egyben, akivel a múlt és a jelen sok-sok szállal köti össze.
A megnyitón közreműködött Sipos Mihály, a Kossuth-díjas Muzsikás együttes prímása és felesége, Kardos Mária.
Fotó: Hevesi Hírportál/Jakab Tibor
