Hosszú évek hagyománya városunkban, hogy az államalapítás ünnepén díjakat, kitüntetéseket nyújtanak át azoknak, akik kiemelkedő munkát végeztek a település érdekében. Önkormányzatunk képviselő-testülete 2025 júniusában döntött az általa alapított, és évről évre hagyományosan Szent István napi ünnepségen átadásra kerülő kitüntetések, díjak adományozásáról. Az idei augusztus 20-i ünnepségen újból köszönthettünk díszpolgárt Hevesen, a megtisztelő címet Szabó Zsolt, téségünk országgyűlési képviselője vehette át Sveiczer Sándor polgármestertől, a városvezető ünnepi beszéde megtartását követően.
Az önkormányzati elismerések átadása előtt két olyan, a városunkban élő szakember több évtizedes munkáját jutalmazták, akik 70 évvel ezelőtt szerezték meg felsősokú végzettségüket. Rubin díszoklevelet vehetett át Csikós Ferencné nyugalmazott óvodapedagógus és Tóth Gyula nyugdíjas edző, testnevelő tanár.
Heves polgármestere díszoklevelet adományozott a Heves Város Polgárőr Egyesület részére, mely Magyarország első Polgárvédő Egyleteként 35 évvel ezelőtt alakult meg, és azóta is sikeresen védi városunk közrendjét.
A város polgármestere által alapított, “Heves város sportnagykövete” címet vehette át Kovács Noel dobóatléta a hazai és nemzetközi versenyeken elért kimagasló teljesítményéért és a hevesi sportélet nemzetközi szinten történő képviseletéért, népszerűsítéséért.
Heves Város Önkormányzat Képviselő-testülete díjazottjai:
“Heves Város Díszpolgára” cím adományozható annak a magyar vagy külföldi állampolgárnak, aki Heves város általános fejlődéséért, lakosai életkörülményeinek javításáért közvetlenül vagy közvetve kifejtett várospolitikai, gazdasági, tudományos, kulturális, művészeti vagy sport tevékenységével vagy maradandó alkotásával a várost szolgálja, vagy szolgálta, a város nemzetközi tekintélyét, jó hírnevét erősíti vagy erősítette. “Heves Város Díszpolgára” kitüntető címmel ismerték el Szabó Zsolt, térségünk országgyűlési képviselője a város fejlődéséért és folyamatos előrejutásáért végzett tevékenyégét és segítségét.
“Pro Urbe Heves” díjat az a természetes személy, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vehet át, aki, vagy amely a város gazdasági életében, a városfejlesztésben, a város közéletében, a tudomány, a művészetek területén, az egészségügy, oktatás, nevelés, sport területén kiemelkedő, eredményes munkát végzett. “Pro Urbe Heves” kitüntetésben részesült dr. Kádár Imréné, a Hevesi Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti Tagintézménye gyémántdiplomás zongoratanára a zeneoktatás területén végzett munkájáért, kimagasló szakmai tevékenységéért.
“Heves Város Közszolgálatáért” díj annak a tartósan, legalább 10 éven át a város közszolgáltatási tevékenységének magas színvonalú ellátásához hozzájáruló szakembernek adományozható, aki a nevelés, oktatás, az egészségügy, a szociális gondoskodás, a gyermekjólét és gyermekvédelem, a közművelődés és a közszolgálat területén kiemelkedő vagy tartósan magas színvonalú tevékenységet végzez. Ez az elismerés adományozható továbbá a hevesi szolgálatot teljesítő tűzoltónak, illetve rendőrnek, aki kiválóan teljesíti feladatát.
“Heves Város Közszolgálatáért” kitüntető díjban részesült az óvodai nevelés szakterületén Várkonyi Margit, a Heves Városi Óvodák és Bölcsőde kisgyermeknevelője, az alapfokú oktatás 1-4. osztály szakterületén Molnárné Szabó Márta, a Hevesi Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hevesi József Tagiskola általános iskolai tanára, az alapfokú oktatás 5-8. osztály szakterületén Czinkóczi Ágnes, a Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Szakiskola és Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola gyógypedagógusa, valamint a középfokú oktatás szakterületén Strausz Erika, az Eötvös József Református Oktatási Központ tanára.
„Heves Város Közszolgálatáért” elismerést vehetett át az egészségügy területén dr. Gál Henrietta belgyógyász, háziorvos, közszolgálat területen pedig Mészárosné Tóth Ildikó a Hevesi Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselője.
„Heves Város Közszolgálatáért” kitüntető díjban részesült katasztrófavédelmi feladatellátás területén Fekete Zsolt tűzoltó főtörzsőrmester, valamint rendőrségi feladat ellátás területén Réz Péter, a Hevesi Rendőrkapitányság rendőr alezredese.
“Heves Város Tehetséges Tanulója” emlékéremmel a hevesi lakóhellyel rendelkező vagy a város területén működő nevelési-oktatási intézménybe járó, általános és középiskolás tanulók teljesítménye díjazható, akik országos tanulmányi versenyen 1-10. helyezést értek el az adományozás, illetve az azt megelőző évben.
Ennek alapján “Heves Város Tehetséges Tanulója” emlékérmet vehetett át Nemesi Péter, az Eötvös József Református Oktatási Központ 8. osztályos tanulója, Kukoly Sára, a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda 8. osztályos diákja, Kodaj Míra Hanna, a Hevesi Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7. osztályos tanulója és Ficsór József Dusán, az Eötvös József Református Oktatási Központ 11. osztályos diákja.
“Heves Város Sportjáért” emlékérem adományozható azoknak a Heves színeiben sportoló személyeknek, akik sportteljesítményükkel a város hírnevének öregbítéséhez, illetve kiemelkedő, a sport területén kifejtett tevékenységükkel a város sportjának fejlesztéséhez hozzájárultak. Valamint akik csapat versenyszámban sportolnak. Továbbá annak az edzőnek, sportvezetőnek, testnevelő tanárnak, aki világversenyekre versenyzőket eredményesen felkészít. “Heves Város Sportjáért” emlékérmet vehetett edző kategóriában Tóth Károly sakk szakosztályvezető, valamint a Hevesi SE U/20 női kézilabda csapata, melynek tagjai: Holló Fanni, Steczina Panna, Kóczián Eszter, Balázs Panna, Juhász Anna, Kakuk Lili, Kiss Gréta, Kartali Gréta, Rab Csenge, Haár Nina Zsófia, Lakatos Petra, Kóczián Csenge, Balog Réka, Krisztián Dóra, Darázs Lilla és Darázs Eszter.
“Heves Város Sportjáért” emlékérmet kapott egyéni sportoló kategóriában Lévai Eszter karatéka, Misi Zoé, a Ritmus Dance Tánccsoport tagja, valamint Bognár Tamás thai boxoló.
Fotó: Jakab Tibor/Hevesi Hírportál
Az elismerések átadását követően nagyiszteletű Mészéros Ildikó lelkésztől és Nagy István címzetes kanonoktól vehette át Sveiczer Sándor polgármester és jelképesen a város minden lakója a megszentelt kenyeret.