Ezen a hétvégén zajlik Budapesten az ifjúsági (U18) korosztályú atléták országos bajnoksága, amelyen három atlétánk révén is érdekeltek voltunk. Az A-Plast Ikarus BSE Kertvárosi Atlétika színeiben és városunk képviseletében induló súlylökők jól szerepeltek, a hevesi trióból Bódis Marcell ismét a dobogó legfelső fokára állhatott. A versenyről a Hevesi Atlétika közösségi oldalán olvashatunk.
A selejtezőt egy nappal korábban tartották meg, ahol Besenyei Márk Noel 12,31 méterig jutott és ezzel a 15. helyet szerezte meg.
Pető Gergő úgyszintén a dobókörbe lépett a kvalifikáción és 13,33 méterig jutott, amely a tizedik helyet jelentette a számára.
Joggal bízhattunk abban, hogy a tavalyi országos bajnoki aranyérmesünk, Bódis Marcell be fog jutni a nyolcas döntőbe. Nem is csalódtunk, hiszen 16 méterhez közeli eredményével a második helyen kvalifikálta magát a mai döntőre.
A fináléra ma került sor, ahol Marcell remekül versenyzett. A negyedik sorozatig az első helyen állótól néhány centiméterrel elmaradva a második helyen állt, ám az ötödik sorozatban – húsz centimétert javítva az egyéni csúcsán – 17,11 métert lökött és ezzel átvette a vezetést. Mivel az ellenfeleknek erre már nem volt válasza, így Marcell megvédte a tavalyi bajnoki címét és ezúttal is aranyérmes lett!