2025. September 10. Nikolett, Hunor napja

Méltó trianoni megemlékezés a hevesi országzászlónál (fotókkal)

0

Hevesen a Szent István parkban, az Országzászlónál emlékeztek a jelenlévők a magyar történelem egyik legtragikusabb eseményére, a trianoni békediktátum aláírására, mely területe kétharmadával csonkította meg Magyarországot. A közös tiszteletadáson Sveiczer Sándor polgármester, Mészáros Ildikó nagytiszteletű református lelkész, Nagy István címzetes kanonok, és Kovács István alpolgármester mellett megjelentek városunk elöljárói, képviselői és közintézményeink vezetői is. Az emlékprogramon Török János mondott ünnepi beszédet, majd az Eötvös József Oktatási Központ kórusának felemelő ünnepi műsorát hallhattuk, Sallós Zsuzsanna vezényletével.

Nagy István címzetes kanonok közös imádságát követően Balogh Margó, a Hevesi Művelődési és Közgyűjteményi Központ igazgatója köszöntötte a megjelenteket.

„Egy olyan nap van ma, amelyet az összetartozásunkat ért legnagyobb kihívás évfordulójának nevezhetünk: ma 105 éve annak, hogy államhatárokkal választottak el minket egymástól magyarországiakat és a mai hét szomszédunk területén élő kisebb-nagyobb közösségeket: gondolok itt az erdélyi magyarságra, a felvidéki magyarságra, a Mura-vidékiekre, a kárpátaljaiakra, a délvidékiekre és a baranyaiakra.

S mi az, ami határokat átívelve összeköt bennünket: nemzeti imádságunk-Himnuszunk, gyönyörű népdalaink, néptáncaink, csodás költészetünk, sajátosan leleményes gondolkodásunk, híres találékonyságunk, és egyedi anyanyelvünk. Tovább kell, hogy adjuk gyermekeinknek ezen összetartozás felemelő érzését, ezen értékeket!

Álljon példaként előttünk, hogy a Vajdaságban, Erdélyben, Kárpátalján, a Felvidéken képesek voltak a legádázabb időben is megőrizni anyanyelvünket, kultúránkat, páratlan szépségű hagyományainkat.

A történelem már bebizonyította: nemzeti önbecsülés, az őszinte nemzeti összetartozás tudata, jó értelemben vett nemzeti büszkeség és pozitív nemzeti jövőkép nélkül nincs tartósan tovább élő nemzet sem!” – hangzott el Balogh Margó köszöntőjében, mely után Török János gondolatait hallhatták a megjelentek.

Török János ünnepi beszéde az alábbi linkre kattintva olvasható teljes terjedelmében: Török János emlékbeszéde

A megemlékezés az Eötvös József Református Oktatási Központ kórusának ünnepi műsorával folytatódott, a diákokat Sallós Zsuzsanna készítette fel. Mészáros Ildikó nagytiszteletű lelkész áldása után az Országzászlónál az önkormányzat, pártok, intézmények és civil szervezetek képviselői helyezték el virágaikat, koszorúikat.

A program zárásaként Szép Ernő: Imádság című versét Halassy Csilla szobrászművész, múzeumvezető tolmácsolta.

Fotó: Hevesi Hírportál/Jakab Tibor

Hozzászólások lezárva.