Több mint egy évtized telt el azóta, hogy városunk önkormányzata először örvendeztette meg a hevesieket virágosztással, mely során lakcímenként hat cserép muskátli talált gazdára. Azóta minden évben egyre többen állnak sorba a hevesi piactéren vasárnap kora reggeltől délután egy óráig, hogy a városvezetés ajándékát átvegyék. Az idén tizenhétezer virágtő lelte meg új otthonát – tájékoztatta szerkesztőségünket Sveiczer Sándor polgármester.
A piactéren már a virágosztás kezdetekor hosszú sorban várakoztak a hevesi lakosok, hogy a városi kertészetben, a Városgondnokság irányítása mellett nevelt növényekkel szépíthessék otthonaikat. A helyszínen Sveiczer Sándor polgármester, valamint a körzetek képviselői, az önkormányzat és a kertészet dolgozói közreműködtek, hogy a virágok minél gyorsabban új gazdáikhoz kerülhessenek.
– Tizenegyedik alkalommal szerveztük meg a virágosztást, amit 2015 óta minden évben töretlenül megvalósítottunk. Az idei eseményt – a tavalyihoz hasonló – óriási érdeklődés övezte, mind a 17 000 tő muskátlit sikerült kiosztanunk, ami bizonyíték arra, hogy mennyire fontos az itt élőknek a szép és rendezett környezet.
Ezúton is szeretném megköszönni a közfoglalkoztatásban résztvevőknek és a Városgondnokság munkatársainak azt a munkát, amely évről évre lehetővé teszi számunkra, hogy megajándékozhassuk a városlakókat – hangsúlyozta Sveiczer Sándor polgármester.
Fényképezte: Jakab Tibor/Hevesi Hírportál