Idén is közel ötszáz fő részvételével került megrendezésre a tagiskolákkal közös lelki napunk – közölte a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda Facebook oldalán.
A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe: a feltámadás, az élet győzelmének diadala. A hétfő délelőtt szentmisével kezdődött, majd a boconádi tagiskola diákjai előadásában láthattuk Jézus szenvedéstörténetét, a Passiót. Ezt követően Michele Gervasoni atya tanúságtevő előadását hallgathattuk meg. A közös lelki részt a pélyi tagiskola zenés produkciója zárta. A lelki nap programja itt nem ért véget, több helyszínen folytatódott az ünnepre való felkészülés. Minden résztvevő lélekben feltöltődve és élményekkel gazdagodva tért haza – zárult a beszámoló.
Forrás: Facebook