Immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Mozgáskorlátozottak Heves Város és Vonzáskörzete Egyesületének jótékonysági bálja, melynek célja ezúttal is az egyesület működésének támogatása volt. A programnak a Művelődési Központ adott helyet, a megjelenteket Pataki Éva elnök köszöntötte.
A szombat esti rendezvényre az egyesület tagjai hetek óta lelkesen készültek, hogy felejthetetlen estét biztosítsanak a vendégek számára. A jótékonysági bál megszervezésének célja az volt, hogy az egyesület további anyagi segítséget tudjon nyújtani, valamint a rendezvények költségeit finanszírozni tudják.
Az est fényét emelte Gyémánt Valentin vendégművész fellépése, a talpalávalót pedig Lőrincz Szabolcs és Sárándi Viktor szolgáltatta, biztosítva a jó hangulatot.
A meghívott vendégek között volt Sveiczer Sándor, Szopkó Tamás, Urbán László, Kiss Ferencz és Kis István polgármesterek, valamint Fenyves László, Pölyhe István és Lázár Tünde is.