A fájdalmasan fiatalon elhunyt váci edző – Szikora Gyula – emlékére immár negyedik alkalommal rendeztek súlylökő versenyt, amelyen a hevesi atléták is rendszeresen részt vesznek. Az A-Plast Ikarus BSE Kertvárosi Atlétika színeiben és városunk képviseletében most hatan léptek a súlylökő körbe, és szép eredményeket értek el. A sporteseményről a Hevesi Atlétika közösségi oldalán olvashatunk.
Almási Dominik volt a legfiatalabb közülük, aki az U16 (serdülő) korosztályban szerepelt, nem is akárhogyan: új egyéni csúcsot jelentő 13,45 méteres legjobb lökésével aranyérmes lett.
Az U18 (ifjúsági) korosztályban hárman is rajthoz álltak. Besenyei Márknak sikerült megjavítania az egyéni rekordját, és a 11,76 méteres legjobb eredményével a kilencedik pozíciót tudta megszerezni. Ugyanitt Pető Gergő szintén eddigi legjobbját érte el: a 14,12 méteres eredmény a hatodik helyet jelentette a számára. Az egyéni csúcsjavítás Bódis Marcellnek nem sikerült, viszont ő éremmel vigasztalódott. A 15,39 méteres lökésével bronzérmes lett.
Az U20 (junior) korosztályban Olteán Attila szerepelt, és duplázott. Egyrészt megjavította a legjobbját, az új egyéni rekordja 12,13 méter. Másrészt pedig a dobogóra is felállhatott, hiszen ezzel az eredményével ezüstérmes lett.
A felnőttek között Detrik Balázs szerepelt, aki most 15,77 méterre repítette el a súlygolyót, és ez a bronzérmet jelentette a számára.
És a végére még egy örömhír: a csapatok versenyében, a szegediek mögött, a mieink végeztek a második helyen.
A sportolók ezúton is köszönik Szopkó Tamásnak, Tenk község polgármesterének az utazáshoz nyújtott támogatást.