A magyar kultúra életében különleges nap április 11-e: a Magyar Költészet Napját 1964 óta minden évben József Attila születésnapján ünneplünk. E jeles alkalom lehetőséget ad arra, hogy mélyebben elgondolkodjunk a költészet szerepéről, erejéről és hatásáról életünkben – legyen szó klasszikus vagy kortárs művekről, elfeledett mesterekről vagy friss hangokról.
Nem véletlen, hogy éppen József Attila nevéhez kötjük e napot. Költészete mélyen gyökerezik a magyar társadalmi valóságban, s mégis egyetemes érvényű. Sorai – „hiába fürösztöd önmagadban, / csak másban moshatod meg arcodat” – generációk óta rezonálnak a lelkekben. Nemcsak költő volt, hanem gondolkodó, érzékeny látó, akinek versei máig élnek és aktuálisak.
A versek nem csupán szavak egymásutánjai – a költészet érzés, gondolat, zene és ritmus. A mai rohanó világban a vers lelassít. Rákényszerít, hogy megálljunk, elmélyedjünk, önmagunkra és másokra figyeljünk. Egy jól eltalált sor olykor többet mond, mint hosszú beszédek. A költészet képes vigaszt nyújtani, lázadni, szeretni, emlékezni – és talán ez az egyik legnagyobb ereje.
Sokan azt gondolják, hogy a költészet a múlté – poros könyvekbe zárt, nehezen érthető szövegek halmaza. A kortárs költők azonban mást bizonyítanak. A mai magyar költészet bátor, kísérletező és sokféle. Rímel a jelenre, beszél a mai ember dilemmáiról, örömeiről, szorongásairól – legyen az slam poetry, szabadvers, vagy akár Instagramon megosztott sorok formájában.
A Magyar Költészet Napja nemcsak az irodalmárok, tanárok vagy diákok ünnepe – mindannyiunké. Egy nap, amikor megengedhetjük magunknak, hogy megálljunk egy vers erejéig, és engedjük, hogy a költészet hasson ránk. Talán épp ma találunk egy olyan sort, amely megmarad bennünk, és elkísér holnap is.
“A szó veszélyes fegyver, de a vers gyógyít is.” – Ezt a gondolatot vigyük magunkkal április 11-én.
