Kopott, immáron szükségtelen felirat közli a park övezte épület kapubejárója fölött, hogy „TBC-kórház…” Szükségtelen, ha úgy tetszik túlhaladott a felirat mögött rejtező, hajdani cél, ugyanis a kórházat megszüntető határozat mögött szép eredmény áll: ma már nincs szükség arra, hogy Hevesen is legyen tbc-kórház. Másra — például szociális otthonra — azonban a megyének, a járásnak szüksége volt, így kezdte meg munkáját január elsejével a kórház „örököse”, a szociális betegotthon – számolt be a Heves Megyei Népújság 1970-ben.
Látogatásunk időpontjában még az átalakítások s a megkezdett, szép munka lázában találtuk az igazgatót, dr. Szegő Imre volt maklári körzeti orvost. Már az új, hogy egy szociális otthon igazgatója — orvos… Hiszen ez otthonok egészségügyi ellátását másutt — alkalmanként — a körzeti orvosok végzik. Itt azonban külön jelentősége van az orvos „huszonnégy órás jelenlétének”.
A földszinten kórházi szobákat, az emeleten pedig lakószobákat rendezünk be az idős embereknek — mondta dr. Szegő Imre — így a kórháztól örökölt felszerelés segítségével is, biztosított az otthon lakóinak a szakszerű, „kéznél levő” egészségügyi felügyelet.
A szociális otthon idős lakóira szakképzett ápolónők vigyáznak. Jelenleg — látogatásunk időpontjában — hatvanhat beutalt talált otthonra, méghozzá kényelmes otthonra Hevesen — a napokban várnak újabb tízet. A hajdani kórház egyszerre százhúsz beteget tudott ellátni — a szociális betegotthon azonban ennél többet: százhatvan gondozottat tud vállalni.
A berendezkedésre, az átalakítással járó költségekre, illetve a felújításra az állam több mint egymillió forintot áldoz. Az otthon évi költségvetése — a napi háromszori étkeztetéssel, különböző, más szükséges ellátással, melyben a ruházkodás is szerepel! — évi 3,5 millió forint. A havi tartásdíj négyszázötven forint, melyet vagy levonnak az idős emberek jövedelméből, vagy — a törvény adta lehetőségek szerint — a hozzátartozók fizetnek. (Vagy behajtják — mert sajnos, ez is előfordul — a hozzátartozókon…)
Nincs tragikusabb, mint amikor egy elöregedett ember úgy érzi, hogy sem rá, sem munkájára nincs már szükség. Az otthon ezt is — s ebben nagy szerepe van a társadalmi összefogásnak is — igyekszik feledtetni a lakókkal!
Bár „induló” intézet, a kezdeti jelek biztatóak. Mindjárt az elsők között bejelentette igényét a háziipari szövetkezet és az áruház is. Remélhetőleg — olyan foglalkoztatási lehetőségekkel, melynek hasznosságát az otthon lakói is érzik —, még több szerv bejelenti majd segítő szándékát.
Az otthon egyik lakója, beköltözésekor kijelentette, hogy ő bizony kapálás nélkül nem tud élni. Nos, kerti munkára is nyílik alkalom a szociális otthon tizenhat holdas „birtokán”. A pihenés órái sem telnek üresen: társasjátékok, televízió, filmvetítés, könyvtár, napilapok és folyóiratok segítik a valamikor még kilátástalannak vélt, szomorúan várt idők megszépítését.
Országosan is új a szociális otthonok között a hevesi szociális betegotthon szép programja. Már maga a környezet, s a tárgyi feltételek, a nagyobb kényelem biztosítása is megkülönbözteti más intézetektől. A későbbiek során betölti majd beutaló-központi jellegét is: a betegeket, s az egészségesek egy részét itt, (illetve az utóbbiak nagyobb részét a megye más otthonaiban) helyezik majd el, a javaslatok alapján.
Nagy szükség van a képzett gondozókra is. Így született az elképzelés, hogy a gondozónők képzésére tanintézeti jelleget is kap az otthon: a gyakorlati tudnivalókat itt sajátítanák el a megyében levő szociális otthonok leendő gondozónői.
A kezdeti lépések, az új, ötlet dús elképzelések, a lelkes segítőkészség sokoldalú megnyilvánulásai egyfajta törlesztést is jelentenek: törleszteni valamit a megfizethetetlenért, azért a munkáért, melyet az idős emberek a fiatalabbakért, a fiatal társadalomért végeztek — zárta sorait a Heves Megyei Népújság 1970-es lapszáma.
Forrás: Népújság, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám) | Könyvtár | Hungaricana
