Városunk büszkesége, a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet 1951-ben alakult Tompa Béláné tanítónő vezetésével. Az alapítás után alig négy esztendővel, 1955 januárjában a Népújság egy terjedelmes cikket jelentetett meg a szövetkezetről.
Az alábbiakban Fülöp Lajos, a Népújság szerkesztőjének írása olvasható.
A magyar népművészetnek mindig elismeréssel adóztak a világ minden táján. Szőtteseink, hímzéseink a magyar asszonykezek ügyességét dicsérték. A fonás, szövés tudományát az anyák átadták lányaiknak, akiknek vérükké vált, mint a mindennapi munka. Sokszor csodálkoztak azon, miért tartják olyan értékesnek az ő készítményükét az „urak“, mikor ők azt szórakozásnak, unaloműzésnek vélték. Nem sejtettek, milyen tehetség rejlik bennük.
A múltban a népművészet egyes ágai kezdtek feledésbe merülni. A Horthy-rezsim idején az álnépiesség, az álhazafiság új, rikító színei elnyomták nép szívéből fakadó gazdag árnyalatokat, csodálatosan egyszerű formákat. A felszabadulás szívet-lelket szabaddá varázsoló hatására éledni kezdett a magyarságban az igazi magyarság, az emberekben az igazi emberség. Csak népi államokban lehetséges a népművészeti hagyományok megmentése, felelevenítése és a népművészet, mint minden művészet kincsesházának virágzása.
Megyénk 40 évvel ezelőtt gazdag volt népművészeti anyagban. Különösen a színes és fehér laposhímzést szerették. A helyenkint található szőttesek remekei arról árulkodnak, hogy a szövés művészei élnek még ma is. Az egri Dobó Múzeum felkutatja a népművészet művelőit, munkáikat összegyűjtik, hogy a nép közkincsévé váljanak. A hevesi háziipari szövetkezetet is ilyen felgyűjtött motívumokkal segíti a Dobó Múzeum. Ebben a szövetkezetben felelevenítik, újra életre keltik az elfelejtett mintákat.
Hogy alakult megyénk egyetlen háziipari szövetkezete? 1948-ban Tompa Mihályné és Palya Teréz technikus maguk köré gyűjtöttek 15-20 lányt és bevezették őket a szövés tudományába. A faluban szereztek szövőszékeket, s készítményeiket vásáron és üzletekben árusították. Így dolgoztak 1952-ig. Ekkor alakult meg a szövetkezet. Az öreg nénik nem mentek közéjük, féltek, hogy nem látják őket szívesen. Ez a magyarázata, hogy csak fiatal lányok és asszonyok dolgoznak a szövetkezetben.
Ma már készítményeikkel országos hírnévre tettek szert. Szőtteseiket a Budapesti Háziipari és Népművészeti Vállalat árusítja. A helyi boltjukban lepedőket, sütőruhákat és sok más háziszőttest árusítanak. A fiatal lányok nagy szorgalommal dolgoznak. Legtöbbje állandóan 900—1200 forint körül keres. Például Darázs Katalin decemberi fizetése 1200 forint volt. Morvai Ferencné munkája elismeréséül megkapta a „Könnyűipar Kiváló Dolgozója“ című kitüntetést. De mindannyiuk nevét említhetnénk. Szívvel-lélekkel dolgoznak és szorgalmas munkájuk eredménye, hogy az elmúlt évet 138,74 százalékkal zárták. De nem félnek az új évtől sem. Az új negyedévben 45 ezer forint értékű árut készítenek. A helyi boltjuk is szépen jövedelmez. Havonta 10—12 ezer forint a bevétel. Csak a helyi bolt részére 30 ezer forint értékű árut szőnek. Ezenfelül 105 négyzetméter függönynek, vagy térítőnek való népiszőttest, 650 négyzetméter pamutszövet készárut adnak a kereskedelemnek. A budapesti Mintabolt részére saját tervezésű és kivitelezésű 200 népiszőttes mellényt szállítanak. Még ráadásként 14 ezer forint értékben készítenek egyéb szőtteseket. Ha már a terveknél tartunk, hadd mondjuk el egy pár egyéni vállalást is, amit a felszabadulási év tiszteletére tettek.
A Kilcin—Csikós-pár a szófiai magyar vendéglő részére megrendelt ritkaszövésű népművészeti száda függönyt határidőre, s elsőosztályú minőségben elkészíti. Nagyon izgulnak a függöny sikeréért. Első készítményük, amely külföldre megy, s egyben kísérleti darab is, mert még egyszer olyan széles lesz, mint az eddig készített függönyök. Vígh Julianna és Sinkovitsné terven felül 4000 forint értékű árut szőnek. Kolozsvári Mária és Vastag Mária pedig 2000 forint értékű többletmunkát vállalt.
A szövőteremben nagy csattogás, kattogás, s halk nótaszó fogadott. Hirtelen nem is tudtam, mit nézzek meg. A hatalmas szövőszékek szinte elbújtatták a lányokat. Rögtön az ajtó mellett a piroskötényes Rózsika sző. Minden sorban más motívumot formál ördöngős vetélője. Miféle összevisszaság ez? Kérdésemre aztán megmagyarázta, hogy a felgyűjtött, lassan feledésbe merülő mintákat lerajzolja és egy vég vászonba egymás után szövi őket. Ebből válogatnak majd a készítményekhez alapos gonddal és ízléssel.
Odaülök egy másik szövőszékhez, s nézem a fürge lány kezek munkáját. Villámgyorsan ugrik az orsó egyik oldalról a másikra, maga után hagyva a pamutot. A kicsiny energikus kéz keményen rángatja a bordát, s a szemem láttára gömbölyödnek, kelnek életre a gyönyörű piros, fehér és fekete motívumok. Némelyik olyan tömör, olyan gömbölyű, hogy szinte le lehetne venni a vászonról. Mikor a mintát szövi, lassúbb a kattogás. Gondosan ügyel, nehogy eltévessze. Mikor a sima résznél tart, már dúdol, talán ábrándozik is. Beleszövi álmát a számtalan fonál közé. Mikor kész van egy sorral, halványan elmosolyodik s talán a minták piros arca új színt varázsol ifjú lelkébe.
Szőnek-szőnek, dalolnak és álmodoznak. Álmodoznak arról, hogy ismét tanulhatnak majd szép táncokat, hogy egyszer majd kapnak nagyobb, tágasabb helyiséget, ahol egészségesebb körülmények között dolgozhatnak. Álmodoznak arról, hogy a poros teremből kimenve, ahol egész nap hajlott háttal ülnek, várja őket a röplabdapálya. S némelyik — a vászon motívumai mellett — már a házasélet terveit szövögeti.
Vajon csak álom, amit e lányok szövögetnek? Nem valósulhat meg? Országos hírű, sőt lassan külföldön is ismert szövetkezet van Hevesen. Még sincs lehetőségük a növekedésre. Szűk, egészségtelen teremben dolgoznak. A varrószobában meg sem lehet moccani. Miért nem biztosítanak a szövetkezetnek megfelelő helyiséget? Nem lenne szabad egy erkölcsiekben és anyagiakban gazdag lehetőséggel rendelkező szövetkezetet ennyire elhanyagolni. S főleg óvni kellene az itt dolgozók egészségét.
Heves és környéke, Átány, Kömlő, Pély népművészeti hagyományai kiapadhatatlan forrás, amiből kialakulhatna egy Heves megyére jellemző népművészeti ág, a mintás szőttes készítése. Nagyobb lehetőségeket kell biztosítani a hevesi szövetkezetnek. Felállítatlanul hevernek a szövőszékek, pedig lennének, akik az új széken munkához látnának, ha lenne helyiség; Az itt dolgozó lányok pedig a szépen berendezett kultúrtermükben esténként szeretnének táncot tanulni, mint pár évvel ezelőtt, de nincs, aki tanítsa őket. Pedig a budapesti versenyen nyertek egy garnitúra táncruhát. Az is ott hever, porosodik a szekrényben.
Jó volna, ha a községi, a megyei tanács népművelési osztálya gondoskodna róluk, segítené őket, hogy terveik mihamarabb megvalósuljanak. A szövetkezet jó kedélyű, vidám lányokból áll. Tegyük még szebbé, jobbá életüket!
Forrás: Népújság, 1955 Népújság, 1955. január (1-9. szám)1955-01-20 / 6. szám, Fülöp Lajos írása, hevesfolkart.hu
