Augusztus elsején ünnepelte 75. születésnapját a forint, melyet a II. világháborút követő magyarországi hiperinfláció megállítására vezettek be 1946-ban. A forint a pengőt váltotta le, amely napról-napra gyorsuló mértékben értéktelenedett el. A forint a stabilizáció egyik fontos eleme volt: a bevezetést követően a fizetőeszközbe vetett bizalom visszatért, megszületett a stabil nemzeti pénz, ami hazánk újjáépítésének egyik alappillérét jelentette.
Az első világháború után a győztesek által diktált versailles-i békeszerződés, illetve az annak részét képező trianoni békeszerződés magában hordozta a vesztesek elégedetlenségét, egy új háború lehetőségét. Erre a vesztes államok, különösen Németország és Magyarország tudatosan készült az 1930-as években. A revíziós hangulat fenntartása mellett megtörténtek a háborús előkészületek is, amelyek óriási kiadásokkal jártak. A kiadásokat pedig pénznyomtatással próbálták meg fedezni, ami később a pengő elértéktelenedéséhez vezetett.
A finanszírozás nehézségekbe ütközött, ezért az első világháborúban kibocsátott hadikölcsönkötvények tulajdonosainak belátható időn belül megváltást ígértek, ám a vagyonosabb rétegeknek beláthatatlan időbe tolta ki a kötvények visszavásárlását. Ezzel az intézkedéssel kívánták a társadalom széles rétegeiben népszerűsíteni az új kötvények vásárlását. Ám a kötvénykibocsátások az infláció és az államadósság növekedéséhez vezettek.
Az inflációt, a pénz romlását többek között az árak emelkedésén tudjuk nyomon követni. A kiadott papír- és fémpénznek megfelelő fedezettel kell rendelkeznie, ha ez az egyensúly felborul, és a kiadott pénz mennyisége nő, de mögötte nincs annyi fedezet, akkor a pénz értékét veszíti. Tehát ilyen helyzetben a még több pénz kiadása csak súlyosbítja az inflációt.
Így volt ez a második világháború utáni Magyarországon is, ugyanis a háború pusztítása az 1926-ban forgalomba helyezett Horthy-rendszer stabil fizetőeszközét, a pengőt már 1944-ben lejtmenetnek eresztette – ekkor a magyar valuta az 1938-as érték huszonhatod részére csökkent. A pengő elértéktelenedése itt nem ért véget, hiszen 1945-ben az előző évhez képest hatvanketted részére csökkent az akkori fizetőeszköz értéke.
Ez a hatalmas elértéktelenedés az ország háború utáni romos állapotára volt visszavezethető, hiszen az infrastruktúra és a gyárak megsemmisültek, a hazánkban zajló harcok miatt a termelés is visszaesett. Ráadásul az 1945 után a moszkvai fegyverszüneti egyezményben megállapított jóvátétel újabb, már-már elviselhetetlen terheket rótt az országra.
A pengő elértéktelenedését tovább tetőzte, hogy 1945. január 23-án útnak indult Ausztria felé az úgynevezett aranyvonat, amelyen a Magyar Nemzeti Bank mintegy 30 tonnányi aranykészletét, nagy összegű devizatartalékát és a deportált zsidóktól begyűjtött értékeket próbálták menekíteni az előrenyomuló Vörös Hadsereg elől. Az értékeket az amerikai hadsereg lefoglalta és hadizsákmánynak minősítette.
Többek között ezeknek is köszönhetően pénzhiány alakult ki Magyarországon, ennek orvoslására pedig az ideiglenes kormány a bankóprés beindítását kezdeményezte, amelynek használatára azonban a Vörös Hadsereg kapott jogot. A Vörös Hadsereg azonban ellenőrizetlenül kezdte el szórni az elértéktelenedő bankókat, ezzel előidézve a hiperinflációt, amely az 1946-os év nyarán tetőzött. 1945 augusztusában például 6 pengőbe került egy kilogramm kenyér, majd a rákövetkező év májusában ezért már 8 millió, majd június végén már 5,85 milliárd pengőt kellett fizetni.
1946 júliusában, az infláció tetőpontján egy hónap alatt 41 900 billiót romlott a pengő értéke, vagyis az árak átlagosan 15 óránként megduplázódtak. A fizetőeszköz elértéktelenedése és ennek következtében az árak emelkedése elsősorban a városi lakosságot érintette, faluhelyen a parasztság a saját maga által megtermelt élelmiszer és iparcikkek révén kihúzta ezt az időszakot.
A pengő elértéktelenedésének következtében egyre nagyobb címletű pénznemeket kezdtek kibocsátani: a pengő után jött a milpengő (millió pengő), majd ebből kiadták az egymilliárdos címletet, és ezért be kellett vezetni a bilpengőt, ami a milliárd ezerszeresét jelentette. Nem sok idő kellett, hogy ebből is nagy címletű pénzt nyomtassanak, hiszen 1946-ban a bilpengő már a százmilliós címletnél tartott, ami azóta is a világtörténelem legnagyobb címletű bankjegyének számít.
Az akkori kormányfő, Nagy Ferenc még tervezte, hogy kiadják a milliárd bilpengőt, de ezt már a forint bevezetése sikeresen megakadályozta.
A hiperinflációnak végül a magyar forint bevezetésével és a költségvetés szigorú felügyeletével lett vége, nem mellesleg az újjáéledő magyar ipari termelés növekedése is hozzájárult a kilábaláshoz a válságból.
A hazánkban mai napig használt magyar forint 1946. augusztus 1-jén jelent meg a pénzpiacokon, és átváltásakor 400 ezer kvadrillió (tíz a huszonkilencediken) pengőért adtak 1 forintot. Az új valuta bevezetését követően további intézkedéseket tettek annak érdekében, hogy megakadályozzák az új fizetőeszköz inflációjának megindulását és erősítsék a forint iránti bizalmat.
Az egyik ilyen fontos intézkedés az aranyvonattal kapcsolatos, hiszen 1946. augusztus 6-án az amerikaiak visszajuttatták a külföldre vitt értékek egy részét, így hazakerült a Magyar Nemzeti Bank 28,4 tonnás aranytartaléka is, amely a forintkibocsátás fedezetéül szolgálhatott. Ez az aranytartalék 374 millió forintnak felelt meg, és lehetővé tette az összeg négyszeresének a kibocsátását forintban. A forint vásárlóértékét az 1946-os pénzreformot elindító kormányrendelet a háborút megelőző árakhoz képest állapította meg.
„A kommunisták magukat reklámozták a forint bevezetésével, Rákosi Mátyást nevezték »a forint apjának«. Ez természetesen semmilyen összefüggésben nem igaz” – olvasható egy a magyar forint történetével foglakozó cikkben.
Az első széria címletei a tíz- és százforintosok voltak. A tíz-, húsz-, ötven- és százforintos címletekből álló 1947-es széria egészen 1992-ig volt érvényben, csak a címerek változtak a bankjegyeken, melyekhez 1970-ben az ötszázforintos, 1983-ban az ezerforintos, 1991-ben az ötezerforintos is csatlakozott.
Forrás: hirado.hu
