Fontos információkat osztott meg Olvasóinkkal Szabó Zsolt országgyűlési képviselő. Közlése szerint a Hatvani és a Hevesi járásban, valamint a szintén a 3. számú választókörzethez tartozó kisebb Gyöngyös környéki részen tizennyolc állami tulajdonú útszakasz felújítása kezdődik meg ezekben a napokban, hetekben.
Mostantól három ütemben újítják fel a térség állami tulajdonú közútjait; van, ahol már el is kezdődtek a tavaszra ütemezett munkálatok – így a szűcsi tótól a bányatelepig –, máshol a nyár elejétől, megint máshol kora ősztől végzik el az erre az évre tervezett rekonstrukciót. A nagyfügedi körforgalom kialakítása is a feladatok között szerepel, de utóbbi befejezésére – a tervezés összetettsége miatt – lehet, hogy csak 2022 tavaszán kerül sor. Mindezekről Szabó Zsolt, a választókörzet országgyűlési képviselője (Fidesz-KDNP) tájékoztatott, aláhúzva: célja, hogy minden veszélyes vagy kevésbé járható szakaszt rendbe tegyenek, s az idei beruházásokkal közel is kerülhetnek ehhez.
Jelentős feladatnak ígérkezik az M3-as autópálya-Heves-Kisköre-Tisza híd több mint 29 kilométerén a korábbi munkákból kimaradt részek felújítása, amit az év végéig szintén elvégeznek.
A politikus beszélt a részletekről is. Lőrinciben a minap jelentették be, hogy májusban felújítják a vasútállomás és a településközpont közötti utat, ami a nemrég elkészült, Heréd felé vezető rész folytatása. Ugyancsak május végéig elkészül a már említtet szűcsi beruházás, valamint az Ecséd szélétől a bánya felé vezető szakasz rekonstrukciója is. Ezek összesen négy és fél kilométert tesznek ki.
A tavasz végéig befejeződik – összesen tíz kilométer hosszban – Nagykökényestől a község felől indulva Zagyvaszántó irányában az első, három és fél kilométeres rész, a fennmaradó egy kilométeren pedig a nyáron folytatják a munkát. A tervek szerint ugyancsak a tavasz végéig végeznek a Vámosgyörk-adácsi elágazó, illetve a Visznek-Tarnaörs tábla és Jász-Nagykun-Szolnok megye határa közötti résszel. Ezen kívül a Tenk-Erdőtelek úton az előbbi községen belül egy kilométert újítanak fel.
Nyáron az autósok régi óhaja teljesül a Csánytól a hatvani, a 32-es főúton lévő körforgalomig vezető, több mint öt kilométer hosszúságú út teljes felújításával.
A nyár vége felé megoldódik a nagygombosi utat a Mátravidéki Erőműköz bekötő rész rendbe tétele, s felújítják a 3. számú főutat Nagyrédével összekötő utat is, egészen a község széléig. Ugyanebben az időben Tarnaszentmiklós belterületén, az úgynevezett vezekényi elágazótól három kilométeres szakaszon történik útfelújítás. Mindezek összesen öt és fél kilométert jelentenek.
Ide kötődik – bár nem a választókörzetben található – tavasszal a Nagyút és Kál közötti kopóréteg felújítása, továbbá Kálon belül a templomnál egy egy kilométeres rész rendbe tétele is.
Szabó Zsolt elmondta, hogy az említetteken kívül még számos felújítás előkészítése megtörténik. A választókörzetben évek óta intenzíven zajlanak az útfelújítások. Nem csak az állami, hanem az önkormányzati utak rendbe tételére is figyelmet fordítanak. Az országgyűlési képviselő az elmúlt hónapokban újra felkereste a térség összes települését, s a bejárások során a polgármesterekkel közösen vették számba a tennivalókat.