Csendes, de méltó megemlékezés keretében tisztelegtek a kommunizmus áldozatai előtt városunkban február 25-én. A Hevesi Helytörténeti Gyűjtemény épületénél megjelenteket Sveiczer Sándor polgármester köszöntötte, felidézve történelmünk sötét korszakát, egyben rámutatva a múlt ismeretének és az emlékezésnek a fontosságára.
A polgármesterrel együtt több hevesi képviselő tisztelgett az áldozatok előtt és gyújtott mécsest mindazokért, akiket a kommunista rezsim erőszakrendszere meghurcolt és kiszolgáltatott.
Húsz esztendeje minden év február 25. napján kegyelettel emlékezünk mindazokra, akiknek az életét elvette, vagy megnyomorította a kommunista diktatúra hazánkban. Fejet hajtunk minden honfitársunk előtt, akik az erőszakrendszer áldozataivá váltak, emlékezünk családtagjaikra és szeretteikre, akiket a kommunista rezsim meghurcolt és kiszolgáltatott.
“Mi értelme van évről évre újra és újra felidézni a múltat, a történelem sötét árnyait? A társadalmi folyamatokat szemlélő ember számára fontos a múlt felidézése, hiszen múltunk velünk él a szokásainkban, mozdulatainkban, gondolkodásmódunkban, és generációkon átöröklődve irányítja cselekedeteinket még akkor is, ha ennek tudatában sem vagyunk. Különösen igaz ez azokra a történésekre, amelyek alapjaiban érintik demokratikus társadalmunk értékeit” – mondta köszöntőjében Sveiczer Sándor, hozzátéve, hogy kötelességünk a jövő nemzedéke előtt feltárni a történelem borzalmait, mert a kommunista diktatúrák áldozatainak száma ésszel alig felfogható méretű.
“A kommunizmus boldogságot ígért mindenki számára, de elmaradottságot, nyomort és hanyatlást hozott. Egy ideális, egyenlőségen alapuló társadalom létrehozásának célját hirdette meg, helyette ideológiai erőszak következett, az értelmiség, a szabad sajtó elnyomása, a civilizáció megsemmisítése, az egyházak módszeres kirablása. A hatalom gyakorlásának módszere mindenhol a tiszta és egyszerű kivégzés, a kényszermunka táborokba való szállítás, deportálás, és maga az éhínség volt.
Ha összeadjuk a kommunizmus valamennyi áldozatának számát, legalább 100 millió ember haláláról beszélhetünk” – idézte fel a polgármester a történelem sötét évtizedeit.
A Szovjetunióban összesen 65 ezer magyar gulág-áldozatot tartanak nyilván, ám ebben az elborzasztó számban még nem szerepelnek a járványokban, a tranzittáborokban és az odavezető út során elhalálozottak.
Magyar történészek becslése szerint a szovjet kényszermunkatáborokba elhurcolt mintegy 600 ezer magyar közül minden harmadik honfitársunk életét vesztette. Rajtuk kívül a kommunizmus áldozata ugyanakkor az a sok százezer magyar is, akiket bebörtönöztek, vallattak, kínoztak, akiket megbélyegeztek, bármiféle hovatartozása miatt üldöztek, testileg és lelkileg megnyomorítottak.
Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947-ben ezen a napon a kommunistákkal szembeni kiállása miatt a szovjet hatóságok jogellenesen letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban. Önkényes fogva tartása a demokratikus jogok lábbal tiprásának jelképévé vált, s jól jellemezte a pártállami rezsim
majdnem 50 éves uralmát. Kovács Béla sorsa egyfajta típuspéldája lett azoknak, akiket ma a kommunizmus áldozataiként tarthatunk számon.
